üveg

Előszó

N. Mészáros Júlia

Az üvegfestészet - a fontosabb alkotásokat tekintve - lényegében ma is a szakrális művészet körébe sorolható. Bár formavilága a kezdetektől napjainkig sokat változott, feladata döntőrészt ugyanaz maradt, mint korábban volt: időtlen képpé átlényegíteni egy adott tér mondanivalóját a színek és a fény által. A mai művésznek tehát az évszázados technika és technológia írott és íratlan szabályainak betartása mellett kell megvalósítania alkotói elképzeléseit, megfelelni a műfaji követelményeknek.

Éppen ez a szigorú kötöttségeken túl meglelhető korlátlan kifejezési szabadság vonzza Hefter Lászlót; a mindennapokon való teljes felülemelkedés semmi mással nem hasonlítható lehetősége, amely a hagyományokat és szabályokat tökéletesen értő, és azoknak alázattal engedelmeskedő alkotót újból és újból arra készteti, hogy a maga komponálta művészi rendszerben megkísérelje megfejteni a transzcendens fény titkait és eközben kiteljesíteni önmaga művészetét.

Ugyan mi más motiválta volna arra, hogy évekig tanulmányozza a régi mesterek rossz állapotban ránk maradt munkáit, és restaurálásuk sorát vállalva megtanulja tőlük mindazt, ami szóban vagy írásban tovább nem adható: a fény átlényegülését a színes üvegen, legyen az még oly egyszerű munka, mint egy kabinetképnek nevezett, kis méretű színes üvegköltemény, avagy olyan nagyszabású, szakmai kritériumokat és megrendelői elvárást egyaránt kielégítő, harmonikus képpé ötvöző feladat, mint amilyen egy nagy történelmi múltú, különféle stílusú műemlékekben gazdag templomtérbe és szakrális épületekbe helyezett új ablaksor?

Hefter László üvegfestészetének lényege a színek, vonalak és formák, valamint az absztrakció mint kifejezési eszköz invenciózus használatában, a nagy mesterségbeli tudásban, és abban a művészi magatartássá érett mértéktartásban rejlik, amellyel kompozícióinak külső és belső ritmusát alakítja.
Művészetében egyaránt szerepet kap a funkcionalitás, a dekorativitás, a formai egyszerűségre, tisztaságra és világos áttekinthetőségre való törekvés, azaz egy-egy kompozíción belül a formai elemek minimálisra redukálása, valamint mennyiségi és színbeli megsokszorozásával a játékosság és a technikai virtuozitás, a konkrét tartalmak geometrikus vagy organikus absztrakt átírásával a tér és a kép időtlenítése, a fény útjának belekomponálása a racionális dinamika lendületébe, sőt az érzelmek gazdag skáláját felidéző, színes fényjelekből való komponálás.

A hagyományos technika, technológia, minták és formakincs, avagy az üvegművészet összes eddigi eredménye beleépül művészetébe, s a színek szimbolikájának és szükséges kapcsolódásainak egész tárházát használja, miközben - a mű egyedi céljától függően - önnön mélyrétegeiből építkezik és szellemiesztétikai-spirituális egységgé, metafizikus színképpé szervezi a sok részből összeépített ólmozott elemeket, összhangot teremtve a tér, az anyag, a gondolat, a forma, a ritmusok végtelensége és a számtalan diszharmonikus moduláció között.

Hefter László a színek, formák, vonalak és a fény találkozásában azt a pillanatot keresi, amely lényege szerint az időtlen és örök világ racionalitás, azaz érzékfeletti, metafizikai egységét képes láttatni. A látható világot varázsolja lélekből fakadó fénymisztériummá, belekomponálva műveibe a fényben megtestesülő, örökkévalóságban végződő idő ciklikus változásait. Ebben az értelemben minden egyes művével a világegyetemben jelen lévő, egymásra utaló harmonikus megfeleléseket, a tökéletességet kutatja, azaz a szakrális tradíció lényegét örökíti tovább.