Hefter László új üvegműveiről
A tények szigorú, és tudomásul vételre kényszerítő velejárójuk életünk minden egyes pillanatának. Ha e cáfolhatatlan szentenciát vesszük kiindulási pontnak, nem vállalunk nagy kockázatot azzal a megállapítással, hogy Hefter László az elmúlt évszázadokból ránk maradt üvegművészeti emlékek, értékek megmentésének, újjá varázsolásának egyik legszakavatottabb, de ugyanakkor a művészi igényű üvegformálás, a képzőművészet e némiképp mostohagyermekként kezelt ágának viszonylag sokat foglalkoztatott, állandóan kísérletező, meghatározó jelentőségű honi egyénisége.
A Ferenczy Noémi-díjas Hefter László szerteágazó, sokfelé, több irányba hosszabb-rövidebb kitérőkkel tarkított, immár jó néhány évtizedet felölelő munkásságának számbavételekor ezért, ha csupán futólag, felsorolásszerűen is, de említést kell ejtenünk az alkotó, egyrészt a szakmai körök által példa értékűnek, magas színvonalúnak minősített jelentősebb üvegművészeti restaurálási tevékenységről – mosonmagyaróvári Plébánia templom (1987); győri Német Ispita (1987), Gazdasági Kamara (1988), Székesegyház (1989); budapesti Mátyás templom (1995), Magyar Nemzeti Bank (1995), Magyar Néprajzi Múzeum (2002); Pannonhalmi Főapátság (1994-95); fertőszentmiklósi Plébánia templom (2005) stb. – másrészt a helyreállítási munkákkal párhuzamosan épített – az előbbi mindenkori tanúságait, tapasztalatait is magába foglaló, integráló – alkotóművészi produkciójáról, amelynek eredményei konkrét megbízatásokban öltöttek testet – budapesti Hotel Gellért (1980), Terézvárosi templom ravatalozója (1994); győri Külkereskedelmi Bank (1989), Székesegyház (1990), Apor Vilmos Iskola (1995), Komédiás Étterem (1999), Hotel Fonte (2000); pécsi Tanárképző Főiskola (1975); pannonhalmi Főapátság (1999); mosonmagyaróvári Jelenések Kápolnája (1991), az ausztriai Halbturn Ravatalozója (2002) stb. – vagy éppen Hefter László itthoni, külföldi egyéni bemutatkozásain (Budapest, Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár, Szolnok, Kaposvár, Hamburg-Németország, Hága-Hollandia, Leathead-Anglia), csoportos kiállítás-részvételein kerültek a nagy nyilvánosság elé.
Ami aktuálissá teszi azt, hogy figyelmünket ismét Hefter László művészetének irányába fordítsuk, az az alkotó legutóbbi időszakban, a győri Szent Anna Öregek Otthona, illetve a Győri Ítélőtábla megbízásából készült két nagyobb szabású üvegmunkája.
A Szent Anna Öregek Otthona többszintes, modern vonalú, a környék kocka házaihoz idomulóépület, amelynek földszintjén az építtető csendes áhítatra invitáló, az idős bentlakók lelki istápolását szolgáló kis kápolnát alakított ki. Aki először lép be az amúgy jellegtelen,puritán helyiségbe, annak tekintetét rögtön magához vonja a szemben miséző oltár mögötti falba mélyített – Krisztus szenvedését jelképező, sugalló – izzó-piros üveg kereszt, amely a rajta beszűrődő természetes fény hatására szellemi elmélyedésre serkentő köntösbe burkolja a zárt teret. A kápolna méreteiből adódó szűkösség, bezártság érzetét, a kompozíció súlypontjaként is tekinthető piros kereszt misztikus, hangsúlyosan ünnepélyes kisugárzását Hefter László az oltárt körülölelő, és a helyiség bejáratával szemben elhelyezkedő falakba épített színes, ólmozott üvegablakok szimmetrikus sorával tompította, sőt az összkép, összbenyomás tekintetében ember- és természet közelibbé varázsolta.
A vallásos érzület és az emberi lét hétköznapiságához kötődő valóságjelenlét együttes képi, képzőművészeti megjelenítése már csak azért is volt alapvető követelmény e helyen, mert az alkotás maga Prohászka Ottokár (1858 – 1927) emlékének adózik, akiről köztudomású, hogy nem csupán kiemelkedő egyházi személyiség volt, hanem az emberek életfeltételeinek jobbítását célul kitűző keresztény szociális mozgalom magyarországi megalapítója is. Konkrét formában Prohászka Ottokárra a művön csupán a püspöktől származó – meleg narancssárga üveg-szalagra felfestett -, a szeretet hatóerejét méltató, dicsőítő jelmondat utal. Ezen felül Hefter László került, mellőzött minden olyan ábrázolást, ami idézhetné a realitást vagy a valóság akár csak egy kiragadott részletét is. Ennek megfelelően, Prohászka Ottokár életszemléletének, személyiségének említett kettős – spirituális töltetű, ám nagyon is emberközpontú – vonásait, jellegzetességeit Hefter kizárólag látványi, hangulati szín- és formaeszközökkel ragadta meg. A szellemi kötődés emelkedettségét a mű nagy részét uraló kékek, és az ezekbe, mintegy az égi szférából alásugárzó éteri sárgafénypászmák tükrözik, míg a földi lét évek, évtizedek küzdelmeit az egymásra rétegződő szabálytalan, amorf alakzatok, illetve – a kompozíció függőlegességét oldó, megbontó – rendezett piros felületek, és az apró, szétszórt piros minimalista forma-gesztusok érzékeltetik. Az életút egyes szakaszait – mintegy keretbe foglalva ezáltal az alkotást is – Hefter László széles vörös keret-sávokkal jelezte.
Az igazság a leheletnyi színárnyalatokban rejlik – mondta egykoron Gustave Courbet. Hogy Hefter László Prohászka Ottokár kompozíciójával összefüggésben éppen ez a gondolat idéződött fel, az nem véletlen, hiszen ha a művet tömören kellene jellemezni, akkor a formai invención túl, elsősorban – az üveg textúráját, finom anyagszépségeit is mesteri fokon kiaknázó – a mondanivaló szolgálatába állított, ennek alárendelt színharmónia- és főleg színárnyalat gazdagság lenne az, amit feltétlenül kiemelésre érdemesnek tartanánk.
A Győrből Mosonmagyaróvár felé vezető úton 2006 novemberében adták át rendeltetésének a pécsi Horváth és Patartics Építész Iroda által tervezett Győri Ítélőtábla épületét, amelyben helyet kapott Hefter László két üvegmunkája is. Ezek közül az egyik, a Juszíticia (2006) címet viselő kimondottan az Ítélőtábla felkérésére született. A földszinti várócsarnokot élettel megtöltő Jusztícia tizenkét egymás mellett-alatt sorjázó részből tevődik össze, és több tekintetben mutat hasonlóságokat a Szent Anna Öregek Otthona beli üvegművekkel. A rokonság gyökerei Hefter László egyéni művészetszemléletéhez vezetnek vissza bennünket, aminek lényegi vonása – mint láttuk – az elszakadás a figuralitástól, illetve a gondolati tartalom és érzelmi kitörések, finomságok közvetítése a szemlélőre elementáris erővel ható szín- és formastruktúrákkal. A Jusztíciá-val, mintha Herbert Read, a modern művészet egyik legkiválóbb ismerőjének szavai keltek volna látható, tapintható életre. A műalkotás – vallja Read – konkrét szín- és formaelemek szerkezete, amelyek egyesülésük és elrendezésük által kifejezővé válnak. A műalkotás formája maga a tartalom, és a műalkotás minden kifejezőereje a formából ered. Ebben az alkotásban Hefter László – az előbb felfelé ívelő, építkező, majd apró fokozatokkal lefelé haladó alakzatokkal és a hangsúlyosan ellentétes színekkel (dominánsak a kék és okker színárnyalatok) – tudatosan a kompozíciós elemek szembeállítására törekedett.
Ám ezt a művész úgy és olyan eszközökkel valósította meg, hogy a végeredmény – a hely szelleméhez illően – mégis végtelenül kiérlelt, és – mint Jusztícia mérlegének két karja – kiegyensúlyozott lett.
Hefter másik, az Ítélőtábla előterének hatalmas, természetes fényt átengedő ablakairól alácsüngő műve három különálló, de egységes egésszé rendezett festett, ólmozott üvegből áll. A Fényfigurák, a Concerto triangulum és a Fényjelek, szemben az eddig bemutatott alkotások szertelenül tekergőző, indázódó, kanyargó formáival függőleges és vízszintes irányba egyaránt mértani pontossággal körülírt kis négyzetekbe rendezett testeket (kúp) és síkgeometriai formákat (háromszög, ék) ábrázolnak.
Az egyszerű, többé-kevésbé szabályos csigavonalakkal, az anarchikusnak tűnő, szeszélyesen húzott vonalhálózattal kiegészített vagy csak jellegzetes formáikkal jelenlevő alakzatok hol egymással párban, hol egymáshoz viszonyítva ellentétes irányban, hol pedig bizonyos törvényszerűség szerint elmozgatva tűnnek fel. Az ismétlő jelleg ugyan nyilvánvaló a mű egyes darabjain, ám mégsem a szerialitás az, ami meghatározza Hefter László e sorozatát, hanem az ismétlődő alapformák színváltozásaiból, metamorfózisaiból és helyzetmódosulásaiból eredő dinamikai erő, amiből azonban paradox módon – talán a Robert Delaunay által a fény átformáló, a fény feltörő erejének nevezett jelenség hatására, eredményeként – valamiféle időtlen és magától értetődő keresetlen természetesség, harmónia árad szét.