
Hefter László
1943. szeptember 15., Budapest.
Magyar Iparművészeti Főiskola szilikát szakán szereztem üvegtervező művész diplomát 1975-ben. Kezdetben a Képző és Iparművészeti Lektorátuson keresztül dolgoztam különböző képző és iparművészeti, középületi és köztéri megbízásokon. 1979-óta saját stúdiómban dolgozom, mint szabadfoglalkozású művész. Munkám meghatározó része a mai napig is, az építészeti üvegfelületek tervezése és kivitelezése. 1983-tól színes ólmozott üveg ablakok restaurálását is végzem.
1976-ban Győrbe költöztem.
1978-tol Győrben a Borsos Miklós, képző-és iparművészeti szakkört (szabad iskolát) 40 éven keresztül vezettem.
1993-ban a győri Kovács Margit iparművészeti szakgimnáziumban megalapítottam az üvegműves szakot, ahol 13-évig tanítottam.
2006-ban Pannonhalmán üvegművészeti galériát hoztam létre, ahol közel 300 m2-en állandó üvegművészeti és időszakos iparművészeti kiállításokat rendezünk, hazai és külföldi művészek munkáiból.
Fiammal Hefter Brunó üvegművésszel közösen vezetett galériánk a Főapátság szomszédságában jelentős kulturális központ szakmai rendezvényekkel, összművészeti találkozókkal. Kapcsolatban állunk hazai és külföldi művészekkel, európai üvegművészeti galériákkal, műhelyekkel, művészeti vásárokkal és szaksajtóval.
Műhelyem nyitott, gyakran vezetek szakmai kurzusokat, és rendszeresen részt veszek a különböző művészeti gimnáziumok, főiskolák, egyetemek, hallgatóinak szakirányú képzésében, szakgyakorlati lehetőségek biztosításával, referensi, opponensi, különböző szintű vizsga, diploma bizottsági tag, vagy elnöki részvétellel. Gyakran vagyok szakmai zsűrik tagja. Többször tartottam előadásokat az építészeti üvegről a régi üvegablakok restaurálásáról, és írtam különböző folyóiratokban, kiadványokban, kollegáimról, illetve üvegművészethez kapcsolódó témákról.
Tagságaim: MAOE, Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, Magyar Üvegművészek Társasága, Magyar Restaurátorok Egyesülete (tagsági számom: E5-345), Műemlék védelmi, építészeti üvegrestaurátor szakértő (nyilvántartási számom:21-0450), MMA (rendes tag)
Díjak: 1982. Győr város Borsos Miklós-emlékplakettje; 1997: Ferenczy Noémi-díj; 2000. Győr város művészetéért díj. Szent László díj, 2018. Megyei Príma díj
Szín-vallás
Hasonlóan dolgozom, mint egy festő, csak több dimenzióban, kinetikus képeket készítek, amik változnak a fényben, napszakok, évszakok szerint; változnak percről percre, pillanatról pillanatra, változnak a valóságban és változnak a képzeletben.
A színek és a fények viszonya érdekel, ahogy találkoznak és hatnak egymásra, ellentétekben, kettőségekben, kétértelműségekben, megtöltve a tereket, kiszabadulva formákból és síkokból.
Felül kell emelkedni a festészetből hozott elveken, félre kell tenni, újra és újra át kell gondolni, sokszor legjobbnak hitt elképzelésünket is. Szabadnak kell maradni önmagunkkal szemben, hogy megkaphassuk a kívánt fényt.
Nem a tér, a sík, a kompozíció, nem a formák játéka, nem a folt, a vonal, nem az ellentétek és a kapcsolatok a fontosak, hanem a belső térbe érkező fény.
A történések, élmények, tapasztalatok fényét kell átbocsátani önmagunkon. Csak azt engedjük át, amit megmutatni kívánunk, amit átengedünk, legyen nemes és tiszta. Arra kell törekedni, hogy a lehető legjobb fényvezetők legyünk.
Az üvegablak több mint dekoratív szín, fény és optikai jelenség, az üvegablak utat sejtet a szellem világa felé és meditációra késztet.
Az én ablakaim a valóságról a képzeletre nyílnak. Élmények, színek, formák és fények találkozásai a szívemmel. Energiaforrás mindazoknak, akik hittel, érzelemmel és értelemmel élnek.
Az üvegablaknál mindig figyelembe kell venni a szerkezet korlátait, a tárgyi és szellemi környezetet, a lélek mozgásaiba ezeket bele kell szőni.
Az üvegablak olyan, mint egy szonett; zárt formákból és ölelkező rímekből épül fel.
A kék fenség, a piros hatalom.
Valóság és illúzió – a racionalitás és az elvont képzelet egy képben.
Igyekszem szétrombolni minden illúziót; a színekkel és a fényekkel, emberi igazságokat keresek, szeretném, ha azok kiderülnének.
A színes fény megszínezi a tereket, megszínezi az embereket, a tárgyakat és átszínezi a lelkeket.
Az üveg természeténél fogva átlátszó, ezt az üvegablakoknál sem szabad elfelejteni.
A színek és fények legyenek elementárisak, hatalmasak és zengők, de ha kell, akár egy kompozíción belül lehelet halkak és simogatók is.
Az üvegablak-készítés egy „szín-vallás”. Szó szerint színt kell vallanunk.
A pátosz fontos, de nem szabad megfeledkezni a könnyed eleganciáról és a virtuozitásról.
Ha kiélezed a feszültséget, legyen gondod a megnyugvásra is.
Mennyei harmónia és disszonáns ütközés, mindez színekkel és fényekkel.
A harmónia és a szépség megjelenítésének szántam spirituális vonatkozásban.
Mindig legyenek olyan színek, amelyek szellemes fölénye magától értetődik.
Több száz sárga színt ismerek, kedvenceim az aranyeső sárgák. Még sohasem láttam két egyforma aranyesőbokrot, és egy ágon két egyforma aranyeső sárga virágot.
Bennünk élnek tovább a régi mesterek, úgy kell rájuk gondolnunk, mint halhatatlan művészekre, akik megteremtették és felépítették szakmánk tudományát szívünkön és művészi tisztességükön keresztül. Megpróbálni megtanulni tudásukat, időutazást tenni, találkozni velük, túllépni az idő határain – ez egy nagy kaland.
Tovább küldeni a jövőbe a régi művészek szellemét, a régi kultúrák örök üzeneteit mindenki tulajdonába. Őrizni mindazt, amit az előttünk járók létrehoztak, életük értelmeként és értékeként ránk hagytak – ez számomra egy „szeretetre méltó” munka.
Meg kell tanulni a régi mesterek alapelveit és alapfogásait; azt analizálni kell. Az új műveinkben azonban támaszkodjunk saját élményeinkre, ösztöneinkre, és higgyünk teremtő erőnkben.
Legyünk mindig nagylelkűek tudásunk átadásában, vegyük figyelembe, hogy utánunk is vannak. Programunk ne csak kortársainkhoz szóljon. Kezünket és szívünket a szeretet vezérelje, mert a szeretet a művészi megismerés legfőbb mozgatója, állandó ihletettség, és közvetítő út.
Önéletrajz
1943 szeptember 15.-születem Budapesten. A háború és azt követő államosítások szétzilálták a családomat, állami gondozásba kerültem. Iskoláimat az ország, évenként változó helyszínein, nevelő otthonokban, más-más vidéki, városi és természeti környezetben, nyolc különböző iskolába járva fejeztem be, folyamatosan cserélődő hasonló sorsú társakkal,
Az általános Iskolát Bakonyoszlopon kezdtem. Nyúli Mária volt az első tanítóm, szeretet érintései ma is elevenek. Fonyódról, Futár Béla, szinte családtagként befogadó embersége, a bizalomra épülő következetes szigora mellett, játszótárs is tudott lenni. Paulikovics Páltól budapesti szabadsághegyi Laura úti és Rónai Györgytől egy XIII. kerületi Gömb utcai iskolából, a rajzolás felfedezését és örömét tanultam. Az örökbe fogadni akaró Gizi nénitől, és három gyermekétől, a gondoskodás és egymáshoz tartozás felelősségét éreztem meg. Rájuk csak úgy emlékszem Gizi Anyu, Kis Gizi, Nagy Gizi és Gizi Géza. Náluk több nyarat töltöttem, az ötvenes években egy kis bakonyi sváb petróleumlámpás faluban, Kőrisgyőrön. Ez a falu ma már csak Kőris utca, a mai Pénzesgyőr részeként. Itt szembesültem a kitelepítések, megaláztatások, elvesztett családtagok tragédiáit, megpróbáltatásait átélt keserűséggel, a kilátástalannak tűnő körülményeket is kezelni tudó élni, és tenni akarás csodájával. Kilenc-tizenegy évesen részese voltam a mindennapi megélhetéshez, természethez, házkörüli munkákhoz, állattartáshoz, kacsolódó munkáknak, egy összetartó egymást segítő falusi közösségben.
A nyolcadik osztályba a IX. kerületi Telepi utcai iskolába jártam, ahol az első félévben az Igazgatót Sághelyi Lajosnak hívták. Ma is őrzőm az aláírását a bizonyítványomban, és egy magyar üvegesipar történetéről irt dedikált könyvének egy példányában. Könyvei üvegről, mint anyagról, az üveges iparról és történetéről, az üvegműves szakmáról, tisztes iparosság fontosságáról, a mesteremberség követelményeiről, és a tudásunk átadásának fontosságáról, szolnak. Könyveinek tanulságai eligazító táblák, kiinduló pontok voltak saját szakmai, művészeti, oktatási és közösségi tevékenységemben.
Budapesten a sashegyi Arany János matematika-fizika szakos gimnáziumban érettségiztem. A gimnáziumi és kollégiumi időszak az önállósodásról, az Én Te Ő Mi Ti Ők, lányok és barátságok viszonyairól és azokról a szellemi gyakorlati irányultságokról szóltak, amely akár a jövőt is jelenthetik. Képeségeimet próbáltam felismerni, és ebben segítséget kaptam társaimtól és tanáraimtól. Bodolay Gézától, az irodalom és a humán tárgyak fontosságát és illeszkedését reál viszonylatokhoz. Miklós Páltól a sokszínű kultúrával, művészetekkel való folyamatos érdeklődést, Katinénitől, (Vágó Pálné), hogy ne másoknál, hanem önmagunknál akarjunk jobbak lenni igazsága rögzült bennem. Inspirációik, a belső késztetés követése, a kíváncsiság, a szorgalom, a kételkedés fontosságát erősítették bennem. És Hegedüs Géza matematika tanáromtól, aki mindig többet várt tőlem, a kételkedés fontoságát mint a kreativitás szükségszerűségét tanultam meg. És szólnom kell még a hasonló sorsú társaimról, akikkel szinte testvérként nőtem fel. Velem van Breznitz István, csendes nyugalma, Gonda János érzelemmel, átszőt tudás vágya, Körmendy Csaba méltósága, Nagy László vállalkozói bátorsága, Sasi Sasvári Lajos testvérisége, Sipos István szorgalma és sodró akaratosága. Kialakult bennem egy függetlenség, egy magához közelengedő de mégis távolságtartó, szemlélődő, de mindig közöséghez tartozó belső magatartás, és ezzel párhuzamban egy képzeletbeli saját szabad élettér, amelyben döntően én határoztam meg a játékszabályokat. Talán ezért is választottam egy kézművességet is magába foglaló, művészettel való foglalkozást.
Gimnazistaként a bölcsészkarra készültem, történelem-népművelés szakra, és közben egy nyári diák munkán ismerkedtem meg az üvegműveséggel. Érettségi után egyszerre jártam a bölcsészkar egy éves történelem előkészítő tanfolyamára, és kezdtem el az üvegműves szakma tanulását, egy kétéves képzésben a Fővárosi Neonberendezéseket gyártó vállalatnál. Meghatározó élmény volt számomra, hogy a mesteremberek milyen hihetetlen kézügyességgel alakítják az üveget. Mivel vállalat ösztöndíja biztosította számomra megélhetést és a lakhatást, és jól éreztem magam ebben a kézműves munkában ezért egy év múlva, már csak becsületből is ipari tanuló maradtam és 1964-ben „üvegműves” szakmunkás bizonyítványt szereztem. Ezt követően, két év katonaság után négy évig üvegművesként dolgoztam. Közben rajzszakkörökbe jártam, ahol barátokra és szellemi társakra találtam; egyre tudatosabban művésznek készültem. Ebben az időszakban szinte minden művészet érdekelt, irodalom, film, és elsődlegesen, a képzőművészet, de aztán mégis az üvegműves tapasztalataim okán, az Iparművészeti Főiskola (ma MOME) üveg szakára jelentkeztem. Itt alakult ki bennem a művészet megszállott szeretete és az üveghez való céltudatos ragaszkodás. A Főiskola alatt a Neon vállalat ösztöndíjából, üvegműves szakmámból, fényreklámok tervezéséből és a művész tanáraimnál, Z.Gács Györgynél, Litkey Józsefnél, Eigel Istvánnál végzett, kisegítő művészeti munkákból biztosítottam megélhetésemet. Az egyetem megtanított egyfajta ízlésvilágra: belső rendre, mértéktartásra, és az üveg látványosságából fakadó esztétikum sajátoságainak kezelésére. Egy olyan tervezői magatartásra, amelyben az analitikus tudás és az érzelmi megközelítés összhangban van.
Az építészeti üveg iránt Hoffer Miklós építésszel való találkozásom és a vele folytatott beszélgetések keltették fel az érdeklődésemet. A diploma munkám építészeti üveg volt, amelyek vagy ablakként, vagy belsőépítészet terek valamilyen funkcióin túl, esztétikai és művészeti minőséget képviselnek. Hoffer Miklós volt a diplomamunkám opponense, aki annak a kornak az egyik vezető építésze volt. A vele való beszélgetéseink közben éreztem először, hogy a művészek közösségéhez tartozom és azt, hogy nincs köztünk alá és fölérendeltségi viszony. Egymás gondolatait megosztottuk és közösen értelmeztük. Talán találkozásaink következménye volt, hogy érdekelni kezdett az ablakok díszítő művészeti szerepe. Ekkor kezdtem komolyabban odafigyelni a régi és az új színes üvegablakok, fénnyel, térrel és a képi világgal való összefüggéseire, mestereinek tevékenységére, a tervezői és a szakmai ismeretek összefüggéseire, és különböző történelmi korokban játszott szerepére. Diplomamunkám is az építészeti üveg művészeti felhasználásának lehetőségeiről szólt.
1975-ben szereztem üvegtervező iparművész diplomát
Az első ablakba kerülő üvegművészeti munkám még a Főiskola alatt készül egy pécsi egyetemi Kollégiumba.
1976-ban költöztem Budapestről, egy győri műtermes lakásba.
A következő években a Képző- és Iparművészeti Lektorátuson keresztül dolgoztam. Üveg, fém, neon reklámokat és plasztikákat, cégéreket, világitótesteket terveztem, és kiviteleztem részben a győri művésztelephez kapcsolódva, melyekkel országos képző és iparművészeti kiállításokon szerepeltem. Ebben az időbe készül első köztéri munkám 1977-ben egy nyolc méter magas betonplasztika, a győri Házgyár elé, és a budapesti Gellért szálló főbejárati előtetője 1980-ban. Ebben az időben készültek különböző anyagú fémmunkáim, kisplasztikától közterekre kerülő diszkutakig.
Győrben ebben az időben épült a Széchenyi István egyetem, az új győri Nemzeti színház, akkoriban alakult a ma már világhírű Győri Balett, megújultak és művészeti alkotásokkal gazdagodtak a közterek, minőségi szintre emelkedett a zenei élet, fokozatosan bővültek a művészeti gyűjtemények és a kiállítási lehetőségek. A győri művésztelep olyan művészeket vonzott városba, mint Misch Ádám, Csiky Tibor, Lux Antal, Haraszti István, Nádler István, Bohus Zoltán, Lugossy Mária, Trombitás Tamás, Hetey Katalin, Galántai György, Heritész Gábor, F.Zámdó István és még sok más hazai és külföldi művész, akikkel Győr nagyüzemeiben együtt dolgoztam.
Nehéz megkülönböztetni visszagondolva, egyéni vágyakat, autonóm megnyilvánulásokat, célokat, és az itt és most feladataiban rejtőző és művészi kihívások teljesítésének izgalmát. A tanulságok és a tapasztalatok építkező és rögzülő találkozásait, a változás, váratlan, a jelenre reagálás, gesztusaival, és varázsával.
1980-as évek elejétől, visszatértem az inkább festészeti vonatkozásokat felvető üvegablakokhoz. Először kisméretű autonóm műveket készítettem, majd fokozatosan megtaláltak az építészeti és restaurátori feladatok. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal vannak ilyen feladataim, egyházi épületekhez, közintézményekhez, magánházakhoz és közterekhez kapcsolódva. A teljeség igénye nélkül: Fénytornyok (Sopron, 1984, 10 m2); Fénymezők (Lehnice, Szlovákia, 1990, 35 m2), Égi és Földi találkozás (Győr, Apor Vilmos Rk. Iskola, 1995, 40 m2); Áttörés (Pannonhalmi Főapátság, 1999, 6 m2), És megnyílik az ég ( Halbturn, Ausztria, ravatalozó 2001, 10m2); Kék csend, Oltárfények (Győr, Szt. Anna- otthon, Kápolna, 2005, 20m2); .Jusztícia (Győri Ítélőtábla, 2006, 10m2), Alfa-Omega (Nádasd Szlovákia 2m2), Pannon Történet (térplasztika, Pannonhalma, Fő tér, 2015, 0,45×3,20 m); Lélekkapu (térplasztika, Győr, Nádorvárosi köztemető, 2016 0,80×3,2m)
Csak néhány építészt, belsőépítészt említek azok közül, akikkel együtt dolgoztam: Hoffer Miklós, Winkler Gábor, Kriszt György, Jahoda Maja, Horváth István, Ebedli Gyula, Bodrosy Attila, Czigány Tamás, Patartics Zorán, Gunther Zsolt, Hidasi Jenő, és még sorolhatnám. Sokat tanultam tőlük.
Az építészeti üvegművészeti alkotás színes üvegekből vagy az üveg felületére festet motívumokból kialakított festészeti eljárás, amely a nappali fényben érvényesülő látványát, folyamatosan változó szín és fény struktúráját rendezi, vizuális megjelenéssé, illeszkedve az adott környezet szerkezeti, formai és tartalmi vonatkozásaihoz
Az épületek szerves részeként megjelenő fényáteresztő ablakokat, és üvegfelületeket olyan sík szín és fénystruktúra egységének tekintem, amely a térelválasztó funkciójukon túl, a szemlélő szempontjából a hátulról jövő, állandóan változó fényben fejtik ki hatásukat. A régi üvegablakoknál a fényszabályozás, valamint a narratív szerep volt az elsődleges. Üvegablakaimnál arra törekedtem, hogy az adott helyszín atmoszférájának legyen egy kreatív reflexív kisugárzása. A formák, színek és fények egymásra hatásából néző és a látvány fókuszában alakuljon ki egy gondolatébresztő élmény.
1978-ban alapítottam A Borsos Miklós képző és iparművészeti szabad iskolát, amit 40 évig vezettem.
1994-ben elindítottam az üvegműves szakképzést a győri Kovács Margit iparművészeti középiskolában, ahol 14 évet tanítottam. Tanítványaim közül sokan dolgoztak az egyetem előtt és után tanulóként, alkalmazottként műhelyemben és innen kerültek a különböző művészeti felsőoktatási intézményekbe.
1978-ban a Műemlékvédelmi Hivatal több aprólékos ornamentikával díszített ólmozott üvegajtók, felújítására kért fel, ezek voltak az eső restauráláshoz köthető feladataim.
Az 1980-as évektől egyre több műemlékvédelmi felújításon dolgoztam, mint üvegművész, alkalomszerűen együttműködve restaurátorokkal és szakemberekkel. Tíz éves önképző tanulási időszakban megismertem az üvegfestő szakmát, a szakma eszközeit anyagait, azokat fizikai kivitelezési munkamódszereket, és azt a restaurátori etikát, amit az eredeti művészeti igényű üvegablakok felújítása, megőrzése, konzerválása, vagy a hiányzó megsemmisült részek rekonstrukciója jelent.
Az 1990-es évektől tagja lettem a Restaurátorok Egyesületének. Azóta dolgozom, mint építészeti üvegrestaurátor és műemlékvédelmi szakértő. Jelentősebb restaurátori munkáim: Győri Székesegyház(1988, 20m2, Sztehló Lili); Pannonhalmi Főapátság (1994-97, 105m2 Róth Miksa, Storno Fernc, Carl Geyling,, Budavári Mátyás templom (1995, 22m2, Székely Bertalan, Lotz Károly, Kratzmann Ede); Albertkázmérpuszta (1996-97, 45m2, L. Gürcke); Magyar Nemzeti Bank (Budapest, 1999-2001, 320m2, Róth Miksa); Magyar Néprajzi Múzeum (Budapest, 2002, 10 m2, Forgó és Társa); Országház (Budapest, 2013-2016, 600m2, szakértő referens); Szegedi Fogadalmi Templom ( 2014-2016, 112m2, Róth Miksa, Zsellér Imre, Johan Hugo).
A restaurátori munka általában építészeti felújítás keretében történik, különböző szakterületekkel együttműködve. Számomra olyan művészet, amely megőrzi az emberi szellem tárgyiasult, az érzelem, lélek, művesség, időtlenségnek szánt emlékpontjait. A tanulságok megbecsülése, a múlt jótanácsa, az idő bölcsességé. Örökségünk, nemzeti kincsünk, amely összeköti a múltat a jelennel és a jövővel. Történelmünk, kultúránk, hitünk, emberségünk és reményünk részei, megbecsülést tiszteletet érdemelnek. Nem szabad hagyni, hogy kikopjon az emlékezetünkből. A restaurálandó tárgyak, ablakok mögött érző emberek voltak, akiknek életük egyik fontos értékét és értelmét az általuk létre hozott alkotások adták. Számomra mindig nagy élmény időutazást tenni a múltba, betekinteni egy mesterség, egy gondolkodásmód sokszor elfelejtett műhely titkaiba. A restaurálási munkáim során tanultam meg az időhöz, a szakmához, az anyagokhoz kötődő, vagy abból következő lényeges dolgok gondos és türelmes kezelését, a tartalmi formai és érzelmi vonatkozások együttes hatásaiban való eligazodást.
Helyszínen tanulmányozva ismertem meg a francia gótikus katedrálisok üvegablakait, és azt az vallási építészeti szellemi közeget, amely létrehozta Laon, Chartres, Reims, Amiens, Beauvais és számos más helyen Európában a mainapig meglévő katedrálisait. Jártam Párizsban a Saint Denis-i apátsági templomban, ott teremtődött Suger Apát által egy új fényhatás, amely az ablakokon ragyogásként jelenik meg, és amelyben a színeknek, a formákon belül a fényeknek, van egy mindent átfogó olyan távlata, amely körbe öleli, és képes az Isten felé fordítani a lelket.
A gótikus üvegablakok voltak az első mozik. Történéseket meséltek el, úgy ahogy a színek és a fények a napfényben kiteljesednek. Ezek a színek és fények szólnak valamiről, és szolnak valakihez, minden időben másként és másként, Mindig marad bennük egy titok. Ebben rejlik szent értelmük és megközelíthetetlen varázsuk.
Alapvető élményem volt Róth Miksa munkásságának szellemi hagyatékának megismerése. Rajta kivül Walther Gida, Palka József, Zsellér Imre, Majoros Károly, Kratzmann Ede, Gyermek László, Wilfing József, és sokan mások, mind olyan emberek voltak akikben a mester emberség a tisztes iparban elvárt művesség, példa és mérce. Utolérni tudásukat nem tudjuk, de talán megközelíteni lehetséges.
1994 és 1999 között, a Pannonhalmi Főapátság színes ólmozott üvegablakainak restaurálásán dolgoztam. 1997-ben az Főapátság közvetlen közelében megvásároltam egy romos parasztházat, a hozzá tartozó szántófölddel. Az Főapátság 996 óta folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostor, Magyarország egyik legfontosabb emlékhelye, egyházi, művészeti, kulturális és turisztikai központ, egységet alkotva, a természeti környezettel. Kezdettől célként tűztem ki egy üvegművészeti „állomás” stúdió, és galéria létrehozását, amely 2007-ben egy európai vidékfejlesztési pályázat elnyerésének segítségével, bankhitelekkel és családi összefogással valóság lett, és megépült a Hefter Üvegművészeti galéria és stúdió.
2018-ra több szakaszú fejlesztés után egy kulturális központ, rendezvény helyszín, állandó és időszakos hazai és nemzetközi üvegművészeti, és iparművészeti kiállításokkal. Árusítjuk a művészek munkáit, és folyamatosan bővítjük is gyűjteményünket.
Iparművészként inkább a legtöbb feladatom a közösségi terek, érzelmi és vizuális tartalommal való gazdagítása volt. Antonom stúdió munkáim, egy olyan közöséghez való tartozásom erősítették, akik saját stúdiót alapítottak, és egy anyaghoz, egy kézműves mesterséghez kötődve valójában olyan ipar-, vagy képzőművészeti alkotásokat hoznak létre, amelyeket nézegetve vagy használva, átérződik az öröm irányította alkotó kéz egyéni közlésvágya, benne van a szellem és a kéz intelligenciája. Ezeknek a művész kollegáknak kívántam állandó fórumot létrehozni.
Egy művészeti galériát gazdaságosan működtetni, művészekkel együttműködni, az iparművészetért munkálkodni, saját stúdiónk érdekeivel és autonóm művészeti tevekénységünkkel összehangolni, annak egyediségében rejlő lehetőségeket megtalálni, mindez folyamatos kihívás. Ma már tudjuk, hogy egy kulturális vállalkozás csak állandó fejlesztéssel, hazai és nemzetközi kulturális és gazdasági kapcsolatrendszerben, és a művészekkel együttműködve életképes.
Nem hiszem, hogy több mint 50 éves pályafutásom elején, az üveghez kapcsolódó művészeti tevékenységet, a múlt értékeinek megőrzésében vállalt munkálkodást és a kulturális értékek terjesztését célként, előre meghatároztam volna. Így alakult. Valamennyi terület ma is érdekel és mindennapjaim része.