Szín-vallás

Hasonlóan dolgozom, mint egy festő, csak több dimenzióban, kinetikus képeket készítek, amik változnak a fényben, napszakok, évszakok szerint; változnak percről percre, pillanatról pillanatra, változnak a valóságban és változnak a képzeletben.

A színek és a fények viszonya érdekel, ahogy találkoznak és hatnak egymásra, ellentétekben, kettőségekben, kétértelműségekben, megtöltve a tereket, kiszabadulva formákból és síkokból.

Felül kell emelkedni a festészetből hozott elveken, félre kell tenni, újra és újra át kell gondolni, sokszor legjobbnak hitt elképzelésünket is. Szabadnak kell maradni önmagunkkal szemben, hogy megkaphassuk a kívánt fényt.

Nem a tér, a sík, a kompozíció, nem a formák játéka, nem a folt, a vonal, nem az ellentétek és a kapcsolatok a fontosak, hanem a belső térbe érkező fény.

A történések, élmények, tapasztalatok fényét kell átbocsátani önmagunkon. Csak azt engedjük át, amit megmutatni kívánunk, amit átengedünk, legyen nemes és tiszta. Arra kell törekedni, hogy a lehető legjobb fényvezetők legyünk.

Az üvegablak több mint dekoratív szín, fény és optikai jelenség, az üvegablak utat sejtet a szellem világa felé és meditációra késztet.

Az én ablakaim a valóságról a képzeletre nyílnak. Élmények, színek, formák és fények találkozásai a szívemmel. Energiaforrás mindazoknak, akik hittel, érzelemmel és értelemmel élnek.

Az üvegablaknál mindig figyelembe kell venni a szerkezet korlátait, a tárgyi és szellemi környezetet, a lélek mozgásaiba ezeket bele kell szőni.

Az üvegablak olyan, mint egy szonett; zárt formákból és ölelkező rímekből épül fel.

A kék fenség, a piros hatalom.

Valóság és illúzió – a racionalitás és az elvont képzelet egy képben.

Igyekszem szétrombolni minden illúziót; a színekkel és a fényekkel, emberi igazságokat keresek, szeretném, ha azok kiderülnének.

A színes fény megszínezi a tereket, megszínezi az embereket, a tárgyakat és átszínezi a lelkeket.

Az üveg természeténél fogva átlátszó, ezt az üvegablakoknál sem szabad elfelejteni.

A színek és fények legyenek elementárisak, hatalmasak és zengők, de ha kell, akár egy kompozíción belül lehelet halkak és simogatók is.

Az üvegablak-készítés egy „szín-vallás”. Szó szerint színt kell vallanunk.

A pátosz fontos, de nem szabad megfeledkezni a könnyed eleganciáról és a virtuozitásról.

Ha kiélezed a feszültséget, legyen gondod a megnyugvásra is.

Mennyei harmónia és disszonáns ütközés, mindez színekkel és fényekkel.

A harmónia és a szépség megjelenítésének szántam spirituális vonatkozásban.

Mindig legyenek olyan színek, amelyek szellemes fölénye magától értetődik.

Több száz sárga színt ismerek, kedvenceim az aranyeső sárgák. Még sohasem láttam két egyforma aranyesőbokrot, és egy ágon két egyforma aranyeső sárga virágot.

Bennünk élnek tovább a régi mesterek, úgy kell rájuk gondolnunk, mint halhatatlan művészekre, akik megteremtették és felépítették szakmánk tudományát szívünkön és művészi tisztességükön keresztül. Megpróbálni megtanulni tudásukat, időutazást tenni, találkozni velük, túllépni az idő határain – ez egy nagy kaland.

Tovább küldeni a jövőbe a régi művészek szellemét, a régi kultúrák örök üzeneteit mindenki tulajdonába. Őrizni mindazt, amit az előttünk járók létrehoztak, életük értelmeként és értékeként ránk hagytak – ez számomra egy „szeretetre méltó” munka.

Meg kell tanulni a régi mesterek alapelveit és alapfogásait; azt analizálni kell. Az új műveinkben azonban támaszkodjunk saját élményeinkre, ösztöneinkre, és higgyünk teremtő erőnkben.

Legyünk mindig nagylelkűek tudásunk átadásában, vegyük figyelembe, hogy utánunk is vannak. Programunk ne csak kortársainkhoz szóljon. Kezünket és szívünket a szeretet vezérelje, mert a szeretet a művészi megismerés legfőbb mozgatója, állandó ihletettség, és közvetítő út.