Pszeudó-Fosszíliák
Dárday Nikolett az utóbbi öt-hat évben készült üvegművészeti alkotásai különös szintézisei az emberi szellem érzelem és az üveg találkozásának. Ezek a munkái autonóm módon hirdetik gondolatait és szólnak hozzánk a művészet nehezen leírható és kimondható nyelvén üvegből készült szoborként, reliefként, képként.
Dárday Nikolett anyaga a több rétegű újra olvasztott síküveg. Ezek közé a rétegek közé, vagy aláhelyezi azokat az anyagokat, melyeket az üveggel egybe olvaszt, vagy amelyek a felmelegítés és a lehűlés lassú folyamatában pozitív, vagy negatív formában kíván megjeleníteni. Egy fokozatosan 800 vagy 900 Celsius fokra felizzó, majd lassan kihűlő közegben lépnek kontaktusba, égnek és olvadnak össze a különböző üvegrétegek és zárják magukba immár átalakulva a közéjük helyezett élő és élettelen anyagok maradványait, vagy alakulnak a tervezett formává.
A lényeg azonban nem a munka folyamatán, a lehetőségek és a véletlenek játékainak technológiai összefogásán van, hanem azon látványon és atmoszférán, amelynek hatása alá kerülünk ha szemtől-szembe találkozunk a művekkel.
Dárday Nikolett a föld évmilliós rétegeiből előkerült élő állatok és növények megkövesedett lenyomatait utánzó formákat jelenít meg az üvegbe úgy, hogy egy egyéni transzparenciával szinte visszahelyezi őket eredeti életterükbe a fénybe, a vízbe, a levegőbe. Olyan érzetünk van, mintha minden életre kelne, itt lenne a közelünkben, túllépve az idő, a tér, a születés és elmúlás dimenzióit. Olyan érzésünk van, mintha egy örök körforgás részeként a tűzbe elporladt maradványokból új életek születésére nyílna lehetőség szerteágazó.
Pszeudo-fossziliák ez a mottója Dárday Nikolett munkáinak. Rákok, csigák, gyíkok, kagylók különböző víziállatok tűzben hamuvá fehéredett növényi sziluettek formái válnak fénylényekké egy pezsgő organikus levegőbuborékokkal telített optikai közegben. Fénnyel átjárva, egymásba tükröződve hatnak ránk, szellemes, játékos, de mégis komoly szándék teremtményeiként. Ezek a fénylények bármennyire is energiákkal telítettek, sem nem élők, sem nem élettelenek, sem nem virágzók, sem nem hervadók. Tárgyiasult objektív állandósággá formálódtak tűzbe foganva és üvegbe merevedve. Belső energiáik azonban sugárzóak. Örömökről, bánatokról, az ember és a természet kapcsolatáról, a tragédiák perceiről, az élet szépségéről, a gondolat szabadságáról és kimondhatóságáról szólnak.
Természetesen vizuálisan, finoman kiegyensúlyozott, légies letisztult formákba megfogalmazva, az anyag lehetőségeit tiszteletbe tartva, a kéz intelligenciáját tükrözve, élményekkel, ösztönökkel és az alkotószellem kapcsolatával átszőve.
Dárday Nikolett saját világába hív bennünket, ahol a „szeretettel” értelemmel és érzelemmel megérint, mesél nekünk élete gazdagságáról, művészethez való viszonyáról. Elgondolkoztat, és állásfoglalásra késztet. Kiállítása után kicsit mások, többek és emberibbek leszünk.