Dvorszky Hedvig

2016-ban két jelentős munkán dolgoztam. Az egyik, egy kapura emlékeztető, kőből és üvegből álló térplasztika, ami egy temető közterére került. Ennek formai alakításához, érzelmi vonatkozásaihoz az első impulzust, talán Paulikovics Páltól, általános iskolai rajztanáromtól kaptam. Jó rajzkészségű voltam, szerettem az óráit, ahol sokfajta anyagból dolgoztunk. Egyszer azt mondta nekem: „Mindegy milyen anyagból csinálsz valamit, csak harmónia legyen benne.” Ennek a mondatnak az atmoszférája ma is eleven él bennem. Paulikovics Pál későbbi művészeti munkásságában az üveg is szerepet játszott. Másik munkám a Szegedi Dómban lévő, Róth Miksa és Zsellér Imre által készített színes üvegablakok restaurálása. Matematika-fizika szakos gimnáziumba jártam, de a művészetek is nagyon érdekeltek. Kerestem azok társaságát, akik hasonló érdeklődésűek. Szerencsém volt. Meglepő, hogy a fiatal Miklós Pál, aki- később az Iparművészeti Múzeum főigazgatója lett-, ebben a budai gimnáziumban tanított. Széleskörű műveltsége és sokoldalúsága nagy hatással volt rám. A kínai tárgykultúrától a különböző kortárs művészetekig mindenről sokat mesélt. Tőle hallottam először a francia katedrálisok színes üvegablakairól. Nyári diákmunkán, egy üveggyárban dolgoztam. Nagy élmény volt, hogy a mesteremberek milyen hihetetlen kézügyességgel formálják az üveget. Magam is megpróbáltam, tetszett, az érettségi után ott maradtam, és kitanultam az üvegműves szakmát. Közben rajzszakkörökbe jártam, ahol barátokra és szellemi társakra találtam; egyre tudatosabban művésznek készültem. Mivel az üveghez már értettem egy kicsit, az Iparművészeti Főiskola (ma MOME) üveg szakára jelentkeztem. Itt alakult ki bennem a művészet megszállott szeretete és az üveghez való céltudatos ragaszkodás. Az egyetem megtanított egyfajta ízlésvilágra: belső rendre, mértéktartásra a magamutogatás, a vulgáris formajátékok, vagy az anyag alakíthatóságából, fakadó ügyes bánásmód elkerülésére. Az építészeti üveg iránt Hoffer Miklós építésszel való találkozásom és a vele folytatott beszélgetések keltették fel az érdeklődésemet. Hoffer Miklós annak a kornak az egyik vezető építésze volt. A vele való beszélgetéseink közben éreztem először, hogy a művészek közösségéhez tartozom és azt, hogy nincs köztünk alá- és fölérendeltségi viszony. Egymás gondolatait megosztottuk és közösen értelmeztük. Talán találkozásaink következménye volt, hogy nagyon érdekelni kezdett az ablakok díszítő művészeti szerepe. Ekkor kezdtem komolyabban odafigyelni a régi és az új színes üvegablakok, fénnyel, térrel és a képi világgal való összefüggéseire, mestereinek tevékenységére; már diplomamunkám is üvegablak volt. Az építészeti üvegablakokat olyan sík,- szín- és fénystruktúra egységének tekintem, amely a térelválasztó szerepén túl, a szemlélő szempontjából a hátulról jövő, állandóan változó fényben fejtik ki hatásukat. A belső tér atmoszférájának meghatározott eleme lehet, amelyre az alkalmazott művészet és a festészet összefüggései egyaránt vonatkoznak. A régi üvegablakoknál a fényszabályozás, valamint a narratív szerep volt az elsődleges. Művészi felfogásomat ezzel az elbeszélő jelleggel szemben fogalmaztam meg. A régi technológiák egy részét, például az ólomsínek használatát elfogadtam, de az üvegek festése helyett, inkább a forma- és a színkompozícióra helyeztem a hangsúlyt és arra, hogy az új kifejezési megoldások iránti elkötelezettségem a jelen idő szemléleteinek alkalmazásában érvényesüljön. Ez alapvető ma is számomra, vonatkozzon ez az alkalmazott művészetek tárgykörébe tartozókra ugyanúgy, amint azokra a munkákra, amelyekben a reflexív kisugárzás, a formák, a színek és a fények egymásra hatásából alakul ki. Az új anyagok és technológiák folyamatosan tartogatnak olyan lehetőségeket a művészek számára, amelyek előzmények nélküli új kifejezési módozatokat hozhatnak létre. Ezeket az elveket próbáltam alkalmazni murális, nagyméretű üvegfestészeti alkotásaimban. Közülük kiemelném a győri Apor Vilmos iskolába „Égi és földi találkozás”, az ausztriai Halbturmba, „És megnyílik az ég”, a győri Szent Anna Otthon kápolnájába „Kék horizont” és a legutóbbi, a győri Ítélőtáblába kerülő „Jusztícia” című üvegablakaimnál, valamint az egyedi autonóm műveimben is. A restaurálás viszont műemléki, etikai, szakmai, technikai és sok más szempontot is figyelembe vevő tevékenység. Többszáz m2 üvegablakot restauráltam, többek között a Pannonhalmi Főapátság, a Mátyás templom, a Magyar Nemzeti Bank, a Szegedi Dómét is. Talán az a legszebb benne, hogy időutazást lehet tenni a múltba, betekinteni egy mesterség műhelytitkaiba. Legkiválóbb különböző korok mestereinek munkái, azóta nemzeti kinccsé váltak, összekötik a múltat a jelennel és a jövővel, kultúránk és emberségünk részévé váltak. Amikor 1976-ban Győrbe kerültem, egy művészeti szakkört alapítottam, amit a mai napig vezetek. Ezt követte az üvegműves mesterség középfokú oktatásának megszervezése iskolai keretek között. Ma is működik, ahol a tanítványaim a tanárok. Tíz évvel ezelőtt, feleségemmel és fiammal Pannonhalmán megépítettük a Hefter Üveggalériát. Ezt ma már Hefter Brúnó, közgazdász végzettségű fiam vezeti, aki az üvegműves szakmát is elsajátította, illetve szakirányú továbbképzésben is részt vett a MOME-n /Moholy Nagy-László Iparművészeti Egyetemen, valamint tagja a Fiatal Iparművészek Stúdiójának. Az utóbbi évek munkáit, ezek közül is a legutóbbiakat, például a Pannonhalma főterén, a „Pannon történet” és a győri nádorvárosi köztemetőben a „Kapu” című térplasztikákát már közösen készítettük. A pannonhalmi Hefter Üveggalériát az üvegművészek közösségének erősítésére szántam. Egy állomás, ahol állandó és időszakos kiállítások keretében folyamatosan bemutatjuk a kortárs üvegművészet alkotóit és alkotásait, és amelyben saját alkotásaim és restaurátori munkásságom is helyet kap. A galériához kapcsolódó tevékenység sok olyan kérdést is felvet, amely vonatkozik a magyar üvegből készült tárgy és eszközkultúrára, építészeti megjelenésére és a képzőművészeti jellegű egyedi üvegplasztikákra egyaránt. Szakmai összejöveteleinken ezeket meg szoktuk beszélni. Az üveg felhasználásának területeit jelentősen befolyásolják a gazdasági megfontolások és az új igények. A magyar üvegipar az utóbbi 30 évben teljesen átalakult. Az üveggyárak nagyrésze megszűnt és a formatervezői feladatok beszűkültek. A megújuló építészeti igény számos, európai színvonalú, új ipari és kereskedelmi központot hozott létre, ahol a művészek számára is adódnak lehetőségek tervezési feladatokra, illetve segítséget kaphatnak alkotói munkájuk kivitelezéséhez. Művészek nagy része napjainkban saját műhelyében dolgozik, egyedi vagy kissorozatú iparművészeti tárgyakat készít. Mások az üvegre, mint médiumra tekintenek, műveik nem tartoznak az alkalmazott művészethez. Az üveg sajátos tulajdonságait felhasználva vagy azt más anyagokkal kontextusba helyezve kapcsolódnak a jelen művészetéhez. Hazai és nemzetközi vonatkozásokban, üvegművészetünknek az utóbbi a legismertebb ága. A Hefter Üveggaléria is közreműködik abban, hogy művészetük minél ismertebbé váljon. Nem hiszem, hogy több mint 50 éves pályafutásom elején, az üveghez kapcsolódó művészeti tevékenységet, a múlt értékeinek megőrzésében vállalt munkálkodást és a kulturális értékek terjesztését célként, előre meghatároztam volna. Így alakult. Valamennyi terület ma is érdekel és mindennapjaim része.