Magyar Iparművészet, 2020./ Fények, terek, átváltozások
Hefter László Üvegművészeti Galériáját tizenkét évvel ezelőtt nyitotta meg a pannonhalmi Apátság alatti csodálatos természeti környezetben. Ez a maga nemében akkor is unikális jelentőségű magán intézmény volt, s az is maradt. Az eltelt bő évtized alatt úgy a bemutatóhely tartalma és profilja, valamint a művész és családjának itteni lakóhelyéül is szolgáló épületei és terjedelmes parkja sokat fejlődött. Ma egy elegáns megjelenésű, kínálatában és szervizében is nagyvonalú Galériát látogathatunk meg. Annak idején a Művész megtisztelt azzal, hogy a megnyitó köszöntőjére engem kért fel, most a galéria ide településének előzményeiről, és máig ívelő működésének főbb állomásairól beszélgettünk.
Hefter László: A pannonhalmi Apátság 996 óta folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostor, Magyarország egyik legfontosabb emlékhelye, egyházi és művészeti központ, kiemelkedő kulturális, és turisztikai hely. Komoly inspirációt jelentett számomra, hogy mialatt 1993-tól az Apátság ólmozott üvegablakait restauráltam, megismerjem a környezetet, és az itt élő embereket. 1997-ben az apátság közvetlen közelében megvásároltam egy romos parasztházat, a hozzá tartózó tartozó szántófölddel. Először csak álom, később cél, 2007-ben pedig egy európai vidékfejlesztési pályázat elnyerésének segítségével, bankhitelekkel, és családi összefogással valóság lett, és megépült a galéria. Több szakaszú fejlesztés után jelenleg egy kulturális központ, rendezvény helyszín, állandó hazai és nemzetközi üvegművészeti, és időszakos iparművészeti kiállításokkal. Évente három kiállítást rendezünk, árusítjuk a művészek munkáit, és folyamatosan bővítjük gyűjteményünket.
2019-ben két üvegművészeti „Fény-tér”, és „Fényecho”, valamint egy kerámia kiállításunk volt, „Kifeherédés” címmel. 2017- óta részt veszünk a Design hét győri rendezvényein. 2019-ben „Üveg az építészetben” címmel tartottunk előadást a győri városi múzeumban, és tárlatvezetéseket a galériánkban. Állandó üvegművészeti kiállításunkat grafika, ötvös és textil munkákkal is színesítjük, parkosított terültünkön szoborparkot is fenntartunk. Minden programunkba bevonjuk a társművészeteket is. 2020-ban két egyéni, és egy csoportos kiállítást tervezünk.
Dvorszky Hedvig: A Galéria oktatóhelyként és kiállítóhelyként is működik. De Ön ezen kívül is jelentős szerepet vállat a művészeti oktatásban. Miért vállalja ezt a nehéz feladatot?
H.L.: Gyakorló és oktató helyként a győri stúdiónk működik. Rendszeresen, minden évben előfordul, hogy a különböző művészeti főiskolák, és egyetemek diákjai nálunk töltik szak-gyakorlati idejüket. De közreműködünk évközi feladataik megvalósításában is. Indiai, japán, szlovák, holland diákokat, illetve művészeket is fogadtunk már, legutóbb egy svájci művészt avattam be az üveges szakma rejtelmeibe.
1976-ban költöztem Budapestről, egy győri műtermes lakásba. 1978-ban alapítottam a Borsos Miklós képző és iparművészeti szabad iskolát, amit 40 évig vezettem. 1994-ben elindítottam az üvegműves szakképzést a győri Kovács Margit iparművészeti középiskolában, ahol 14 évet tanítottam. Tanítványaim között többen rövidebb- hosszabb ideig dolgoztak az egyetem előtt vagy után, tanulóként művészként vagy alkalmazottként a műhelyemben. Sokan közülük a stúdióinkban találtak először munkát, kaptak minőségi képzést, vagy innen kerültek a különböző művészeti felsőoktatási intézményekbe.
Legyünk mindig nagylelkűek tudásunk átadásában, bízva, hogy mindig vannak, és lesznek olyanok, akiknek kezdetben segítséget jelenthetünk, egy szakma, valamint saját hitük, gondolataik, élményeik, művészi szintű összehangolásában.
Az utóbbi 30 évben az üvegipar átalakult, a formatervezést igénylő feladatok be szűkültek. A jelenlegi üvegipari termékeket előállító vállalkozások, egyrésze segíti az iparművészek terveinek megvalósítását leginkább saját kezdeményezésű építészeti munkákhoz kötődve, de állandó státuszban csak elvétve, vagy csak alkalomszerűen foglalkoztatnak tervezőművészeket. A művészek nagy része saját stúdiójában, kiskereskedelemben árusítható tárgyakat készít, vagy jobb esetben a hazai vagy a nemzetközi galéria hálózatban, de leginkább önállóan próbálja értékesíteni alkotásait. Szinte valamennyi lehetőség hatékonysága kétséges. A bizonytalanság felvet minőségi és etikai kérdéseket is. Ennek következménye a túlzott pályaelhagyás, vagy más jellegű foglalkozásokkal való párosítás.
D.H.: Számos középületben láthatóak az Ön egyéni tervezésű alkotásai,amelyekben a 20.századi modern képalkotó szemlélet esztétikai elveit alkalmazza az üvegművesség technikai lehetőségeire, és illeszti az adott épület funkciójához. Hogyan alakult a pályája és mely építészekkel tudott harmonikusan együtt működni?
H.L.: Fényreklám tervezőként, és kisplasztikai stúdió munkákkal kezdtem a pályafutásomat, és voltak nagyobb köztéri munkáim is különböző anyagokból. A lehetőségek, és talán a belső késztetésem okán (a diplomamunkám színes üvegablak volt) visszatértem az inkább festészeti vonatkozásokat felvető üvegablakokhoz. Először kisméretű autonóm műveket készítettem, majd 1980-as évek elejétől fokozatosan megtaláltak az építészeti és restaurátori feladatok. A legutóbbi üvegművészeti munkáim közterekre kerültek, plasztikai térbeli alkotások. Csak néhány építészt, belsőépítészt említek azok közül, akikkel együtt dolgoztam: Hoffer Miklós, Winkler Gábor, Kriszt György, Jahoda Maja, Horváth István, Ebedli Gyula, Bodrosy Attila, Czigány Tamás, Patartics Zorán, Gunther Zsolt, Hidasi Jenő, és még sorolhatnám. Sokat tanultam tőlük. 1975-óta kisebb-nagyobb megszakításokkal vannak ilyen feladataim, egyházi épületekhez, közintézményekhez, közterekhez, magán megrendelésekhez kapcsolódva, itthon és külföldön. Fénytornyok (Sopron, 1984, 10 m2); Fénymezők (Lehnice, Szlovákia, 1990, 35 m2), Égi és Földi találkozás (Győr, Apor Vilmos Rk. Iskola, 1995, 40 m2); Áttörés (Pannonhalmi Főapátság, 1999, 6 m2), És megnyílik az ég ( Halbturn, Ausztria, ravatalozó 2001, 10m2); Kék csend, Oltárfények (Győr, Szt. Anna- otthon, Kápolna, 2005, 20m2); .Jusztícia (Győri Ítélőtábla, 2006, 10m2), Alfa-Omega (Nádasd Szlovákia 2m2), Pannon Történet (térplasztika, Pannonhalma, Fő tér, 2015, 0,45×3,20 m); Lélekkapu (térplasztika, Győr, Nádorvárosi köztemető, 2016 0,80×3,2m).
A teljesség igénye nélkül ezek mind olyan építészeti üvegfelületeknek, vagy plasztikáknak szántam, amelyekben a hátulról jövő állandóan változó fényvibráció, fénydinamika, fénytörés, és sok más fény és szín jelenség alakul hitem szerinti vizuális minőséggé. Az üvegművészet egyaránt szól a szellemi hozzáállásról, az analitikus tudásról, anyaghasználatról, a környezethez és a lehetőségekhez való alkalmazkodásról, az érzelmi megközelítés dalba öltöztetéséről.
D.H.: Kiemelkedő jelentőségű a restaurátori munkássága is, Magyarországon és a határainkon túl is. Kikkel dolgozik együtt ezeken a nagyméretű munkákon?
H.L.:1970-es évek végén a Műemlékvédelmi Hivatal több aprólékos ornamentikával díszített ólmozott üvegajtók, felújítására kért fel Ez volt az eső, restauráláshoz köthető feladatom. Az 1980-as évektől egyre több műemlékvédelmi felújításba kapcsolódtam be, üvegművészként együtt dolgozva restaurátorokkal és szakemberekkel. Az 1990-es évektől tagja lettem a Restaurátorok Egyesületének. Azóta folyamatosan dolgozom, mint restaurátor, illetve egy idő óta, mint építészeti üvegrestaurátor szakértő. Jelentősebb restaurátori munkáim: Győri Székesegyház(1988, 20m2, Sztehló Lili); Pannonhalmi Főapátság (1994-97, 105m2 Róth Miksa, Storno Fernc, Carl Geyling,, Budavári Mátyás templom (1995, 22m2, Székely Bertalan, Lotz Károly, Kratzmann Ede); Albertkázmérpuszta (1996-97, 45m2, L. Gürcke); Magyar Nemzeti Bank (Budapest, 1999-2001, 320m2, Róth Miksa); Magyar Néprajzi Múzeum (Budapest, 2002, 10 m2, Forgó és Társa); Országház (Budapest, 2013-2016, 600m2, szakértő referens); Szegedi Fogadalmi Templom ( 2014-2016, 112m2, Róth Miksa, Zsellér Imre, Johan Hugo). A restaurátori munka általában építészeti felújítás keretében történik, különböző szakterületekkel együttműködve. A Stúdiónkban négyen dolgozunk, de nagyobb munkáknál külsős munkatársakat is bevonunk, tanítványaim közül.
Az üvegművészetben az alkotó és a restaurátorművészeti tevékenységben vannak közös vonások. Az egyik a kötöttségek ellenére, döntően a művész szabad kezdeményezése. A másik örökségünk, kultúránk, hitünk, emberségünk része, nemzeti kincsünk, amely összeköti a múltat, jelent és jövőt. A restaurálandó tárgyak, ablakok mögött érző emberek voltak, akiknek életük egyik fontos értékét és értelmét az általuk létre hozott alkotások adták. Számomra mindig nagy élmény időutazást tenni, betekinteni a múlt kézműves művészetébe, egy mesterség, egy gondolkodásmód sokszor elfelejtett műhely titkaiba. A restaurálási munkáim során tanultam meg az időhöz, a szakmához, az anyagokhoz kötődő, vagy abból következő lényeges dolgok gondos és türelmes kezelését, a tartalmi formai és érzelmi vonatkozások együttes hatásaiban való eligazodást. Gótikus üvegablakokat tanulmányozva jutottam el a Saint Denis-i apátsági templomban. Ott teremtődött Suger Apát által egy új fényhatás az ablakokon ragyogásként megjelenve, ahol színeknek, a formákon belül a fényeknek, van egy mindent átfogó olyan távlata, keresetlen bája, amely körbe öleli a lelket minden időben. „Novum congtra usum”, azaz „Új a megszokottal szemben” Ma is aktuális ez az intelem Suger Apáttól az 1100-as évekből.
D.H.: Visszatérve a Galériájához, ahol kiemelkedő minőségű, válogatott iparművészeti alkotásokat, ajándékokat is lehet vásárolni. Ez az értékesítés mai szerény lehetőségei között külön értéke az Ön vállalkozásának. Milyen koncepció alapján alakította ki ezt a ma már családi vállalkozását?
H.L.: Iparművészként inkább a feladatok megoldásai érdekeltek, a közösségi terek, érzelmi és vizuális tartalommal való gazdagítása. De mindig tiszteltem azokat az iparművészeket, akik saját stúdiót alapítottak, és egy anyaghoz, egy kézműves mesterséghez kötődve valójában olyan ipar-, vagy képzőművészeti alkotásokat hoznak létre, amelyeket nézegetve vagy használva, átérződik az öröm irányította alkotó kéz egyéni közlésvágya, és benne van a szellem és a kéz intelligenciája. A galériánkban alkotásaik folyamatosan jelen vannak, bemutatva jelen idejű munkáságukat, árusítva is azokat.
Több művészethez tartozó területen dolgoztam és dolgozom még ma is, de a célom csak egy: a minőségi kultúra szolgálata, saját szakmámon és az iparművészeten keresztül. Ma már ezt a munkát fiammal, Hefter Brúnó iparművésszel megosztva végezzük, ő a galéria vezetője.
Kezdetben nem volt koncepciónk. Fogtuk egymás kezét a feleségemmel, fiammal és futottunk előre. 12 év tapasztalatai tanítottak meg, hogy egy művészeti galériát hogyan kell gazdaságosan működtetni, kockázatokat változásokat kezelni, a folyamatos kihívásokra megfelelő válaszokat találni, a saját autonóm művészeti tevekénységünket összehangolni, és egyediségünkben rejlő lehetőségeket kihasználni.
Galériánk egy művészeti vállalkozás, amely állandó fejlesztéssel hazai és nemzetközi kulturális és gazdasági kapcsolatrendszerben, közösségi és egyéni érdekeket is figyelembe véve művészekkel együttműködve, sokszor múzeumi szerepeket is átvéve tartunk fenn
Hefter László üvegművészt a Magyar Művészeti Akadémia Ipaművészeti Tagozata teljes egyetértéssel ajánlotta levelező tagságra 2019-ben, elismerve sokoldalú művészeti tevékenységét, valamint az alkotó közösség érdekében végzett igényes, pontos, áldozatos munkáját.