Buczkó György térplasztikája a budapesti MOM-parkban
Egyszerűsítésre hajló funkcionalizmus. Tudatosan elrendezett, elhatárolt mértéktartó környezet. Irodaházak, üzletközpontok, mélygarázsok geometrikus épületegyüttesek világa. Az épített környezet csillogóan világos színű, szerkezeteikben a sorba állított és leegyszerűsített formák dominálnak. Minden a piac kiszolgálásra készült, a célszerűség törvényei szerint betonból, üvegből, gránitból, márványból, polírozott vagy felületkezelt fémekből, előre gyártott műanyagokból. Belül a pincétől a padlásig rend, tisztaság, átláthatóság, elegáns, udvarias urakkal őrizve, exkluzív kiszolgálással. Kívül szakszerűen megtervezett átjárók, utak, terek, zöldellő növényzet, formatervezett utcabútorok. Csorbaságok és karcolások nélküli világ ez, nem fejleszthető, nem átépíthető, nem változtatható jövővel. Ilyen környezet része 2001 óta Buczkó György térplasztikája, amely a MOM-park térkeresztjében egy vízmedencével finom összhangban, megfelelő léptéket tartva jelenik meg, jól láthatóan és jól megközelíthetően. Az építészeti struktúrák anyagait és formaképző gondolkodásmódját használja Buczkó György munkájában, de mégis valahogy egészen másképp. Olyan transzformációt valósít meg saját médiumán keresztül, ahol a konstruktív szerkesztési mód összhangjából emberiesség, érzelem, hangok, tekintetek, érintések érik a szemlélőt. Buczkó György kompozíciója azonosságokat keres környezetével, de mégis távolságtartó. Elkerül mindent, ami mechanikus és szokványos. Megdönti, elferdíti, meghajlítja, elsüllyeszti, felemeli, tükrözteti és lebegteti a különböző anyagú formáit. Hol lekerekít hol éles határvonalakat képez. Súlyos, sötét, földből kinövő gránittömböket állít szembe tiszta, könnyed, átlátszó és fénylő üvegfelülettel. Nehéz kőidomot emel magasba és tart súlytalanul lebegve, ablakokat nyit rejtett dimenziók felé, ellentmondva a gravitáció és a statika törvényeinek. Kerüli a környezetében túlzottan alkalmazott vízszintes és függőleges rendet ötleteket javaslatokat mutat, merész, változatos síkokat, tereket képez. Szoros, erős, szinte emberi kapcsolatokat utánzó csuklópontokkal, szellemes fém összekapcsoló elemekkel rögzít, stabilizál és épít egységes egésszé, egy különböző anyagú, formaegyüttest. A térplasztika szerves része az őt érintő vízfelület, amely a mozgás és a nyugalom egymást folyamatosan felváltó változásainak színtere. A kisimuló vízen tükröződő mértani alakzatok merevednek látszólag időtlen pillanatokká, majd oldódnak fodrozódva organikus amorf alakzatokká. Egy változó, sokarcú, sokszínű közeg ez, ahol soha semmi sem kezdődik elölről és soha semmi sem folytatódik kiszámíthatóan. A fent és a vízben tükröződő lent egy térbe zárul az ég horizontjával, nyugvóponttá, jellé nemesül, megállít és elgondolkoztat.
Itt is kifogástalan a kivitelezés, itt sincsenek csorbák, karcok, de mégis van valami érzelmi folyamatossága múltunkkal, a művészet a szobrászat változó, fejlődő és új irányokba ható formaképzésével. És van tartalma, mert megmutatja, hogy az emberi szellem legnemesebb megnyilvánulásai az érzelem, a gondolkodás, a komoly szándék és a játék képesek korunk divatos anyagaiból fejlett technológiával kézműves hagyományokat is magába foglalva olyan objekteket, szellemi képződményeket létrehozni, amelyekkel a környezetünk elbeszélőbbé, emberibbé válik.
Mert ha megállunk Buczkó György szobra előtt, éreznünk kell, hogy van arcunk, hangunk és tekintetünk. Éreznünk kell, hogy az érintés és a megszólítás sem idegen tőlünk.