Hefter László ma Magyarországon az egyik legtöbbet foglalkoztatott üvegművész, a szakma egyik legszakavatottabb ismerője. Nemcsak gyakorolja e mesterséget, hanem oktatja is, korábban iskolai keretek között, most már inkább csak szakgyakorlatokat, kurzusokat tart az üvegművészet iránt érdeklődők részére. Több üvegművész-generáció nőtt fel a keze alatt.
Önerőből és részben EU-s pályázatok segítségével 10 évvel ezelőtt nyitotta meg Üveggalériáját a pannonhalmi Szent Márton-hegy tövében, amely egyfajta fórumként, kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a szakma művelői számon tarthassák és megismerhessék egymás munkáit. Emellett természetesen állandó és időszakos kiállítások keretében, a Pannonhalmára ellátogató szélesebb közönség számára is betekintést nyújt a hazai és nemzetközi, kortárs üvegművészet képviselőinek munkásságába. A galériában illetve a művész győri műhelyében a munka szépségeiről és nehézségeiről, az üvegművészetről és a művészet szakralitásáról beszélgettünk Hefter László úrral, aki egyébként hosszú idő óta tagja a KÉSZ győri tagozatának.
Mikor, minek a hatására kezdte el érdekelni az üvegművészet? Miért pont ezt az anyagot választotta?
Szerettem rajzolni és a képzőművészetek mindig közel álltak hozzám. Hamar rájöttem, hogy a kézművesség az a terület, ami a legjobban érdekel. Kitanultam az üvegműves szakmát és abból tovább lépve kerültem az Iparművészeti Egyetemre, ahol szilikát szakon, üvegtervező művészként diplomáztam.
Az üveg, mint anyag törékenységével, áttetszőségével, a fénnyel való különleges viszonya révén már eleve hordoz egyfajta szakralitást. Az Ön munkáinak jó része pedig eleve egyházi megrendelésre készült. Hogyan látja Ön a művészi alkotás és a szakralitás viszonyát?
Amikor egy szakrális feladatom van, kapcsolatot alakítok ki a hittel és a hittel való kapcsolatomat vizsgálom felül. Az kevés, hogy szakrális érzetet keltsek. A hitről kell új, az eddigiektől különböző, saját gondolatainkból fakadó közvetítő jelrendszert teremtenem. Az is kevés, hogy imáimban benne van a mesterségem, és hívő vagyok, és, hogy ezek áthatják mindennapi tevékenységem. Ilyenkor legbelső szellemi motivációimat, hozzáállásomat kell helyzetbe hozni. Az is hozzátartozik, egy nagyobb belsőépítészeti munkánál a megvalósításhoz, hogy a terveket és a kapcsolódó költségeket, a megrendelővel és egy szakértő zsűrivel el kell fogadtatni. A kompromisszumokban részemről természetesen vannak határok. Az igazi műalkotásokban ott van Isten érintése. Ennek érzékeltetéséhez egy meditációs atmoszférát kell teremtenünk, amiben a kép és a szemlélő fókuszában, a befogadóban is megszülethet az Istenérzés.
Gyakran készítek kisméretű üvegfestményeket, hasonlóan mint a festő egy képet. Itt van például a Találkozás c. munkám. Nincs benne semmi hagyományos ikonográfiai elem, a színekkel, formákkal a találkozásokból fakadó egymásra hatást próbáltam jelbe foglalva megmutatni.
Ha már szakralitásról van szó, itt a galériában is sok olyan tárgyat kiállítunk és árusítunk, amelyek szakrális alkotások vagy a keresztény jelrendszer motívumait tartalmazzák. Kaphatók nálunk még a liturgiához tartozó ajándéktárgyak is.
Az utóbbi időben sok vita folyik arról, hogy milyen fajta művészet vagy művészi nyelvezet illik a templomokba, ahol egy műalkotás egyben liturgikus funkciót is betölt, illetve szándékoltan spirituális célokat szolgál. Önnek mi a véleménye ezzel kapcsolatban?
A katedrálisok színes üvegablakainak hatására a 19. század második felétől a keresztény templomok, jelentős részében készültek színes üvegablakok. Ezek egy része a beeső fény szabályozását szolgálta, a másik része pedig a keresztény egyházhoz kapcsolódó tematikájával, üvegre festet képként kívánt megjeleníteni, vagy emléket állítani a valláshoz kapcsolható történeteknek, személyeknek, szenteknek, példaként szolgáló tetteiknek. Kezdetben az ablakok döntő részben figurálisak voltak és a keresztény ikonográfia jelképrendszerét használták. Később a figurális ábrázolás mellett vagy azt átszőve, megjelentek más stílusjegyek, például a nonfiguratív ábrázolás, amely új dimenziókat nyitott.
Templomaink, szakrális tereink spirituális helyek. Azokba kerülő új művészeti alkotásoknak a hagyományokhoz kapcsolódva, vagy akár progresszív irányultsággal a hit új, jelenre reagáló értelmezésit kell felvállalnia. A régi, atavisztikus dolgoktól meg kell szabadulnia, éreztetni kell objektivitását, személytelenségét, önzetlenségét úgy, hogy individuális marad.
Egy külső és belső teret elválasztó ablak, amely egy építészeti elem és a belső tér fényforrása üvegkompozícióval díszítve hatással van a belső tér atmoszférájára és a benne tartózkodó emberek szellemi jelenlétére – az elmélyülést segítheti.
Nem csak az ábrázolás tartalma a fontos, hanem a térbe bevetülő fény, ami atmoszférát teremt. Hogy jobban megvilágítsam, mit értek a spirituális atmoszférateremtés alatt, hadd idézzem fel az utóbbi idők egyik legmaradandóbb, üvegablakhoz kapcsolódó lelki élményemet. A kölni dóm déli kereszthajójának hatalmas, mintegy 100 m² felületű üvegablakát egy kortárs német üvegművésszel, Gerhard Richterrel terveztették meg 2007-ben. Ő nem figurális ábrázolásokkal szentek különféle látványos történeteivel, vagy biblikus jelenetekkel borította be az ablaksíkot, hanem apró színes négyzetekre bontotta fel. Az egész 100 m²-es felület színes négyzetekből áll. Emlékszem, amikor ott jártam, az emberek csak ámulva, elcsöndesedve ültek, fürdették arcukat ebben a sokszínű fényben, amely mindent átlényegített, hajlandóságot váltott ki, csendre, áhítatra, imádáságra.
Magamhoz közelállónak érzem azt az irányzatot is, amely a letisztult egyszerűség esztétikumában anyagok, formák és struktúrák már-már aszkétikus, ugyan akkor minőségi megformálásában próbálja megtalálni szakrális lehetőségeit. Erre az építészettel együtt Pannonhalmán is vannak példák.
Ön nemcsak alkotó művész, hanem üvegablakok restaurálásával is foglalkozik. Hogyan viszonyul egymáshoz tevékenységi köreinek ez a két, különböző attitűdöt igénylő oldala?
Az egyik munka kötöttségek ellenére egy szabad kezdeményezés, a másiknál viszont a múlt egy mesterének a bőrébe kell bújni. Úgy gondolom, az egyik segíti a másikat. Restaurálás alatt, jól érzem magam. Győzöm érdeklődéssel, mert egy élmény időutazást tenni a múltba, betekinteni egy mesterség, egy gondolkodásmód sokszor elfelejtett titkaiba. A restaurálandó tárgyak, ablakok mögött érző emberek voltak, akiknek életük értékét és értelmét az általuk létre hozott alkotások adták. Ezek egy része azóta nemzeti kinccsé vált, összeköti a múltat a jelennel és a jövővel. Kultúránk, hitünk, emberségünk és reményünk része lett. A restaurálási munkáim során, ami valójában elindított az új üvegablakok készítése felé is, megtanultam minden lépés és mozzanat, – legyen az gyakorlati vagy elméleti, esztétikai vagy etikai kérdés – teljes átgondolását. Megtanultam a szakmához és az anyaghoz kötődő, vagy abból következő lényeges dolgok helyes kezelését, a fény, a színek, az ólomsín, vagy bármely más formai elem együttes hatásaiban való eligazodást. Ezek nélkül persze nagyon nehéz jó üvegablakot tervezni még annak is, akiben a belső szellemi hozzáállás, az elmélyülés és minden olyan képesség jelen van, amely őt egy kiváló elismert képzőművésszé teszi. Talán ez az oka annak, hogy a képzőművészek nehezen vállalkoznak különleges szakmai ismereteket feltételező munkákra. Alkalmanként régi üvegablakokról kisméretű másolatokat is készítek, ezekből látható egy pár a galériában, például Szent Györgyről és Szent Ferencről, de az is előfordul, hogy régi üvegablakok motívumait emelem be saját művészi munkáimba.
Honlapján írja, hogy az üvegművészetben felül kell emelkedni a festészetből hozott elveken. Mit ért ez alatt egészen pontosan?
A festmény nem áttetsző textúra, a néző felöl kapja a megvilágítást a képfelület, a színek egészen más minőségben léteznek, mint egy, a fényt áteresztő, áttetsző üvegfelületen, amit átvilágít, átjár a fény. A fényt az üvegablak elsősorban hátulról kapja, és az a fény az évszak, illetve a napszak függvényében folyamatosan változik, soha nem ugyanolyan. Egy kinetikus hatást kelt. A világítástól függően viszont más és más lesz a színek illetve a kép egésze által kiváltott érzelmi effektus, ami a nézőben keletkezik. A színek viszonylatában például másként hat a kék/piros színpáros dinamikája a festményen, mint az üvegen; egészen más színkörnyezetet kell köré teremteni.
A festmény nem minden esetben ültethető át üvegre. Sikeres és sikertelen példák vannak még olyan művészek estében is, mint Matisse, Chagall, Miró, Léger, Josef Alberts és sokan mások. De jó példa Chagall, aki szinte lebegő figurákat festett kötöttségek nélkül két dimenzióban, mindezt egy dekoratív együttesbe komponálva.
A festészettel szemben annyi talán az üvegművészet hátránya, hogy mivel egy építészethez kapcsolódó nagyméretű rendkívül költséges munka, így a tervet kell alaposan átgondolni, mert az utólagos változtatásokra nem nagyon van lehetőség. Természetesen én is rengeteg vázlatot készítek. A vázlatrajz vagy a végső terv nem mutatja azt a helyzetet, mint a megvalósult, fénnyel átjárt üvegfelület. Tapasztalat és gyakorlat szükséges a tervben kitűzött eredeti szándék eléréséhez.
Mely művészek, vagy korszakok állnak Önhöz különösen közel? Kinek a művei voltak Önre inspiráló hatással?
Minden tiszteletem azoké, aki ma a hit, a kultúra és a művészet erősítésén dolgoznak. Ez természetesen nem csak az üveggel foglalkozó művészekre vonatkozik. Az üvegművészeti feladatokat megoldó művészek közül megemlíteném Georg Meistermann, Johannes Schreiter, Gerhard Richtert, Tobias Kammerer és Brian Clarke nevét, akiket különösen tisztelek. Rajtuk kívül vannak még sokan mások is.
Az üvegművészet nagy korszakai közül azok állnak hozzám közel, amelyek a fény-tér és képi világot képesek voltak összhangba hozni. Ez elsősorban a gótika és annak különböző szakaszai. Közel állnak hozzám az utóbbi ötven év progresszív, leginkább a szekularizációt gyengítő olyan javaslatokat tartalmazó művészek munkái, akik a meditációs atmoszféra megteremtését helyezik előtérbe műveikben, alkalmazkodva a változás szükségszerűségéhez, függetlenül attól, hogy milyen stílusértelmezésbe sorolják be őket. Erre példák a fent említett művészek munkái.
Mik a távolabbi tervei az Üveggalériával kapcsolatban? Beszélhetünk majd 10 év múlva a pannonhalmi művésztelepről?
Ez az üvegművészeti galéria a hegy lábánál egy állomás, erőgyűjtőhely, amely megőrzi és közvetíti a kultúra értékeit. Tűzőrző szerepünk fontos – elsősorban nekem,- de a galériában kiállító összes művésznek is. A találkozás a lényeg. Az egymásra hatásokból kialakulhat egy mindkettőnket gazdagító élmény.
Mivel nekem a kultúrával, a művészettel van dolgom, a bennük rejlő értékekre szeretném felhívni a figyelmet az üvegművészeten keresztül azoknak, akik a galériába látogatnak. Mutatni valami értelmezhető dolgot, amely az önmagunkban való hitet és az Istenérzés erősíti.
Vannak terveink a további minőségi változásokat illetően, ezekbe szeretnénk, ha beleférne egy művésztelep kialakítása is.
Szokott-e kapni visszajelzéseket?
Mindig nagy élmény beleolvasni a vendégkönyvbe, mert annyi pozitív visszajelzéssel, megerősítéssel találkozom benne. Az üvegben rejlő varázs úgy tűnik sokakat képes megérinteni.
Kedves művész úr, köszönöm szépen a beszélgetést, és sok sikert kívánok jelenlegi és jövőbeli kiállításaihoz, munkáihoz!