Erdei Sándor kiállításának megnyitó beszéde
Ami engem érdekel, az egy eredetet sugárzó belső látvány, ha úgy tetszik remegés, ami lehet pusztuló, vagy felvirágzó, sárga fényekben felmagasztalódó vagy sötét holdas árnyaktól megrettenő.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Erdei Sándor szobraiban az ember ábrázolása absztrakt értékekkel párosulva, azoktól elválaszthatatlanul jelenik meg. Bizalmat merít a régi klasszikus hagyományokból, amely ha megmutatkozik, nem csökkenti az eredetiség szikráit, csak ragaszkodásnak tűnik egy olyan erőforráshoz, ami kitágítja a mai dolgok értelmezését. A múlt és jelen nem határolónak el, munkáiban a jelent mindenkor izgatja a múlt, a jövő számára. Erdei Sándor szobrainak nagy része Torzó és Portré, amelyet mint az emberábrázolás organikus alapformája számtalan művész alkalmazott már formai kiindulópontként, sok fajta anyagban. Ezek az alapformák kapnak új jelentés tartalmat a plasztikai vonatkozások teljességének igényével, háromdimenziós formákban, üvegből készülve. Szobrainak valamennyi mozzanata, legyen az felszíni vagy belső struktúrákat megmutató, a fénynek van alárendelve. Erdei Sándornál a fény az érzelem közvetítője. A fény, amint elragadó gyengédséggel, gazdag életérzést sugározzon, filozófiai mélységeket tükröztetve mutat meg nekünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem akarok beszélni a szakmáról, a mesterség ismeretéről. Nem akarok beszélni az üveg átváltozásának vegyi folyamatairól, a kivitelezés türelmes, szükséges és időigényes apró munkájáról, a szorgalomról. Ezek mind legyőzhető, kézben tartható folyamatok. Ami engem érdekel, és amire szeretném felhívni a figyelmet, az túl van minden formai ügyeskedésen és felületi dekorativitáson. Ami engem érdekel, az egy eredetet sugárzó belső látvány, ha úgy tetszik remegés, ami lehet pusztuló, vagy felvirágzó, sárga fényekben felmagasztalódó vagy sötét holdas árnyaktól megrettent. Ami engem érdekel az az érzelem, ami sokszor szorongások és szomorúságok mögé rejtőzik, de amit mégis az öröm irányit, mert csak az öröm irányította kéz tudja megépíteni kifogyhatatlan energiával, a kék és arany mámorban öltöző Kiszebabákat, amelyek plasztikai viszonylatokban épp olyan teljesek, mintha élők és elevenek lennének.
Csak az öröm irányította kéz képes létre hozni a „Menyasszonyt”, ami a forma és a plasztika nagyszerűsége, minden benne van, ami a nőiesség lényege. Fényben derengő struktúrája öltözteti fel igazán.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A létezés legfontosabb gondolata a természet, amely formálható de legyőzhetetlen. Fölismerhető, összefüggéseiben magyarázható törvényein túl, van valami hódító jelentése felénk, emberek felé. Erdei Sándor ennek a hódító természetnek, kőzeteket átalakító, elváltoztató, elüvegesedő folyamatába helyezi gondolatait. Elfajult, átnemesített, tüzek, vizek poklát átélt, lekopott, lecsendesedett gesztusok mozdulat töredékeit tartalmazó torzókat mutat nekünk. Évmilliós természeti folyamatokban kialakult anyag struktúrák mesterséges változatait hozza létre, utolérhetetlen kreativitással, az alkotó folyamat fázisaiban. Ezekbe a plasztikai elembe szövi bele a jelen pillanat varázsait, élményei lényegét, érzékenységét, forma látását, emberi tulajdonságait. A saját lelkében lévő „Istenérzést” adja szobrainak „fényként” és teszi azokat legyőzhetetlenné, akár a természettel szemben is.
Ezer és ezer kérdés némul el, mintha már megoldódott volna. Olyan formák alakulnak, amelyek érvényesek emberre, állatra, növényre, kőzetre, üvegre, földre, tűzre, vízre, levegőre és mindenre, ami energiákat rejt. És nem utolsó sorban, de szólnom kell még a portrékról. Több is lehetne belőlük. Fontos mementók ezek, eligazító táblák, jelzést adnak az ember világa felé, az ember felé, aki e világ fölött él, örül és bajlódik. Különösen kedves nekem, a elkékült Petőfi és a törökméz illatú Kodály! Nem azért mert alkalmat ad a meghökkenésre, hiszen mindent elmondtam már. Mind kettőből átsugárzik valami elementáris és rejtelmes erő, múltunkból, jelenünkből, magyarságunkból. Csak velük, kultúránkkal, és művészetünkkel vagyunk azok, akiknek lennünk kell, maradéktalanul, küldetésünkben, az „üveghegyen innen”.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A művészet előbbre jár minden elmélkedésnél, remélem mind az amit elmondtam nem hamisítja meg a szobrok jelentését. Beszéljenek ők maguk, mutassák meg önmagukat közvetítők nélkül. Nekünk az a dolgunk, hogy kinyissuk a lelkünket, halljuk meg azt a hívó szót, ami a művészt is alkotásra késztette, engedjük magunkhoz, fogadjuk be Erdei Sándor szobrait mert azok személy szerint nekünk szólnak.