Hefter László konkrét/elvont üveg-tér világa
A budapesti Magyar Iparművészeti Főiskolán, 1967 tavaszán az Üveg, kerámia és porcelán 1966-1967 címmel rendezett konferencián Vámossy Ferenc az üveg, a kerámia és a porcelán építészeti szerepvállalását áttekintő előadásában, a történeti visszapillantást követően állapította meg: “Korunk építészete elképzelhetetlen az ipari úton gyártott üveg téralakító hatása, lehetőségei nélkül. Az üveg azonban, mint a társművészetek anyaga, eszköze is szerepet játszik az építészetben. Az üvegmozaiktól a színes fényjátékig sokféle formában használják fel a téralakító művészetben. A középkor nagyszerű
színes üvegablakai éppúgy, mint egyetlen alaktalan, színes vagy áttetsző üvegdarabka felkeltik figyelmünket – milyen tulajdonságok rejlenek még az üvegben?
Az anyagában színezett üveg tüze, izzása, a színek és a fény villogása, játéka, a különböző vastagságok, az alak és felület játékai, a lágy olvadást megőrző formák éppúgy, mint a víztiszta üvegkristályok, vagy az üveghólyagok jéggé dermedt mozgása titkokat rejt magában… Az üveg ott őrzi magában a véletlen, az esetlegesség szépségét, anyaga mindig új és ismeretlen. Átlátszik és gazdag látványt nyújt egyszerre. Az üvegművészet feladata, hogy feltárja és felhasználja e végtelen gazdag lehetőséget és sajátosságot.”
Vámossy Ferenc azonban e gazdag lehetőségeket felkínáló és kibontakoztató anyag építészeti és művészeti alkalmazására a második világháború utáni évtizedek üvegművészetében – a külföldi példák sokasága mellett – csupán egyetlen magyarországi példára hivatkozott, illetve hivatkozhatott: a kecskeméti Aranyhomok szálló – Janáky István építész, Petrilla István és Z. Gács György üvegművészek együttműködésének eredményeként megvalósult üvegfalaira, mint olyan együttesre, amely jó példát nyújt a teret gazdagító, az építészeti elemekkel szervesen illeszkedő, összehangolt szín- és formarend-szerre. A magyar üvegművészet történetének második világháború utáni évtizedekben regisztrálható megszakadása, hosszú hiátusa számos okra visszavezethető: hivatkozhatunk akár Magyarország nyugati elszigetelődésére, akár a háborús évek utáni időszak kilátástalan politikai-gazdasági helyzetére, vagy az ideológia által mereven vezérelt szocialista realista művészet kizárólagosságra törő jellegére. A dolgok természetes rendje e különleges művészeti területen a hatvanas évek második felében, a hetvenes évek első felében kezdett visszaállni: ekkor kap megbízásokat L. Szabó Erzsébet és Z. Gács György, és ekkor kezdi meg pályáját néhány tehetséges, már csupán esztétikai kérdésfelvetésekkel foglalkozó fiatal művész, mint Bohus Zoltán, Buczkó György, Sigmond Géza, Lugossy Mária.
Ekkor, a magyar üvegművészet újjáéledésének periódusában, 1974-ben lépett ki friss üvegtervező iparművészi diplomával a zsebében Hefter László a Magyar Iparművészeti Főiskola kapuján – ahol Z. Gács György, Litkey József, Kovács Ferenc, Józsa Bálint és Bohus Zoltán volt a mestere -, aki korántsem felkészületlenül érkezett felsőfokú művészeti tanulmányainak színterére: a főiskolai stúdiumok megkezdése előtt kitanulta az üvegművesszakmát, és éveket dolgozott a neonreklám készítése területén, mely kiindulópont volt számára a színek és a fények megismerésében. Főiskolai tanulmányai alatt több stúdiumot is készített a színes, festett, ólmozott üvegablakok tárgykörében és tevékenyen közreműködött Z. Gács György és Litkey József üvegablakainak kivitelezésében. “Színeimmel és fényeimmel belső terekbe akarok jutni, hogy megvilágítsam azt, ami belül történik” fogalmazta meg gondolatait már a főiskola alatt egy dolgozatában a fiatal művész, melyet diplomamunkájában, – ami szintén üvegablak volt – próbált először érvényre juttatni. Jóllehet tanulmányainak lezárása után egy esztendővel, 1975-ben a pécsi Tanárképző Főiskola kollégiumában Hefter Lászlónak megvalósulhatott diplomamunkájának egyik változata, X-Fény, majd 1980-ban egy öntött üvegcserép-előtetőt tervezhetett és kivitelezhetett a budapesti Gellért Szálló főbejárata fölött. A fiatal művész aktív üvegablak-művészi munkásságának meg-kezdésére mégis mintegy tíz évet várni kényszerült. Hefter László 1976-ban Győrben rendezte be műhelyét, s a hetvenes évek második, a nyolcvanas évek első felében – tehetetlenül szembesülve az üvegművészeti alapanyagok és eszközök hiányával, a megrendelések esetlegességével, illetve főként elmaradásával – sokágú, több ágazatot átfogó, alkalmazott és autonóm művészeti tevékenységet fejtett ki, amelyben az üveg csak mintegy periférikus szerepet kaphatott. 1974 és 1979 között fényreklámokat tervezett és a statikus és a mozgó színek és fények térbeli összefüggéseit kutató fénymobilokat készített, és bekapcsolódott a Magyarországon akkor éledező alkotótelepi mozgalomba: a győri Rába Művekben rendezett, évente ismétlődő nyári szimpóziumokon – többek között Haraszty István, Csiky Tibor, Nádler István, Lugossy Mária, és Bohus Zoltán társaságában – rozsdamentes acél, bronz- és vörösréz objektek, kisplasztikák sorát alkotta meg. Műveivel rendszeresen jelentkezett a kiállításokon, és számos önálló tárlatot is rendezett: nonfiguratív, elvont, konstruktív szellemiséget tükröztető kisplasztikákat és érmeket mutatott be – és számos díjat nyert el a Győr-Sopron megyei pályázatokon -, de megvalósulhattak monumentális köztéri kompozíciói is, mint az 1977-ben átadott kettős beton térplasztika a győri Házgyár előtt, és az 1981-ben felállított, Vízikerék című krómacél díszkút-mobil a megyeszékhely Öregek Házának épületéhez illesztve, de állami megbízásra készített krómacél díszkutat Hévíz számára is. Az autonóm szobrászati munka, a megbízásra tervezett monumentális művek mellett számos cégért, portált, világító feliratot is tervezett és kivitelezett, amelyek közül az egyik legjelentősebb a már fentebb említett, az üvegművészethez is sorolható budapesti Hotel Gellért-előtető, illetve a hozzá kapcsolódó kandelábersor. Az első nagyobb, a művész “színei és fényei” igézetében alkotott üvegművészeti alkotás megvalósítására azonban csak 1984-ben nyílt lehetősége: ekkor nyerte meg a Képző- és Iparművészeti Lektorátus pályázatán a soproni Kazinczy Kollégium üvegablakaira kiírt pályázatot.
Vagyis a sikeres szobrászi működés sem feledtethette Hefter László üvegművészi indíttatását, elkötelezettségét: ez az 1984-ben teljesített megbízás, a soproni Kazinczy Kollégiumban kivitelezett Fénytornyok című üvegablak sor már jelezte az eredeti hivatáshoz való visszatérést s egyúttal e színes, festett, ólmozott tíz négyzetméteres üvegkompozíció megjelölte a napjainkig ívelő munkásság legfontosabb ágazati, technikai és stilisztikai jellemzőit is. A tízesztendős szobrászati alkotóperiódus ellenére – érdekes és különös módon – Hefter László nem a nemzetközi művészeti törekvésekben és a kortárs magyar művészetben is egyre erőteljesebb üvegplasztikai kezdeményezések felé fordult, hanem a klasszikus gyökerű síküveghez, illetve az épületekhez kapcsolódó színes, illetve festett síküveg kompozíciókhoz: a soproni megbízás teljesítése óta napjainkig csak színes, festett, ólmozott üvegablakokkal foglalkozott. 2001-ben, a budapesti Tölgyfa Galériában, Üveg az építészetben címmel megrendezett konferencia alkalmából közreadott hasonló című katalógusban Veress Kinga a hatvanas évek második felétől újraéledő magyar üvegművészeti alkotásokat csoportosítva a Kupola, tetőzet, térlefedés; Homlokzat, homlokzati plasztika, portál; Bevilágító, tértagoló, díszítő épületelemek; Ablak és ablaksor (egyházi épület, középület, magánépület); Ajtó, ajtóbetét, fogantyú; Berendezés: bútor, bútorbetét…; Világítótest, világító mennyezet, fényjáték…; Beltéri plasztika, kabinetkép; Köztéri díszkút, szökőkút-plasztika, köztéri szobor, térplasztika, síremlék kategóriák szerint rendszerezte az emlékanyagot. A katalógus kimutatása szerint, Hefter László alkotásai egyértelműen túlnyomórészt az ablakok és ablaksorok, illetve a belső tértagoló elemek, térelválasztók kategóriájába illeszthetők, illetve e domináns műcsoportok mellett a napjainkig kifejtett munkásságában csupán egy-egy ajtó, ajtóbetét, épületbelsőben elhelyezett tárgy, illetve egy üvegkupola regisztrálható. A súlypontok helyesek, azonban ez a kimutatás korántsem pontos: az 1984-tól megnyíló, Hefter László nevéhez, műhelyéhez köthető üvegművészeti munkásság eredményeként 28 üvegablak sor, 36 üvegablak, 3 kupola, 11 felülvilágító, 60 térelválasztó, 165 ajtóbetét, 65 bútorbetét, és (20×40 és 80×170 centiméteres méret közötti) 92 szellemi használatra szánt autonóm kabinetkép született meg. Ez a számszerűségében is hatalmas műegyüttes mintegy 600 négyzetméteres ólmozott üvegfelületet ölel fel. A 1984 és 2002 között megalkotott Hefter-művek topográfiai megoszlását vizsgálva egy viszonylag laza egységesítő tényezőre figyelhetünk fel: a művész a maradandóság és állandóság igényével elhelyezett, állami vagy egyházi, illetve magánmegbízásra készített művei elsősorban Nyugat-Dunántúl településein találtak otthonra: Győrben, illetve Sopronban, Pannonhalmán, Mosonmagyaróváron, Hegyeshalomban, Ménfőcsanakon és Bükfürdőn, s emellett egy-egy mű Budapesten és Mátraházán, illetve a határokon túl, Szlovákiában (Lehnice), Ausztriában (Jennersdorf, Halbturn) valósult meg. Technikailag e munkák – a budapesti Gellért Szálló más elvek szerint és más módszerrel készült alkotás kivételével – egységesen vörösrézbe, illetve ólomba foglalt színes, illetve színezett síküveg-kompozíciók. A művész színes, illetőleg színezett, festett ólmozott üveghez való vonzódására magyarázatot adhat Hefter László üvegablak-restaurációs, illetve – rekonstrukciós tevékenysége is, amelyhez olyan jelentős teljesítmények fűződnek, mint többek között a budapesti Mátyás-templom szentélyének – Székely Bertalan, Lotz Károly és Katzmann Ede 1878-ban készített – üvegablak sorozatának helyreállítása (1995), vagy a Pannonhalmi Bencés Főapátság kerengőjének, káptalantermének és bazilikájának Storno-féle, illetve Benczúr Gyula festményei alapján 1899-ben Róth Miksa alkotta Vajk megkeresztelése és Szt. István felajánlja a koronát üvegablakainak újjávarázslása (1994-1998), de mint példaszerű kiegészítésre és restaurálásra hivatkozhatunk az albertkázmérpusztai fogadalmi templom Jézus születése ablaksorának helyreállítására is (1996-1997), vagy az egyik legnagyobb, háromszázhúsz négyzetméteres munkára, a budapesti Magyar Nemzeti Bank épülete Róth Miksa által készített üvegablak sorának restaurálására is (1999-2002). A restaurációs-rekonstrukciós munka alapfeltétele a régi mesterek technikájának, anyagalkalmazásának széles körű ismerete, amely módszereket és eljárásokat a művész természetesen autonóm üvegművészeti munkásságában is alkalmaz: így születhetnek meg a régi korok műveivel kapcsolatot tartó, az üvegművészeti tradíciókat őrző, ámde kifejezéseik, formarendjük, vizuális nyelvezetük révén korszerű Hefter-munkák. A művek eme régi-új jellegéről állapította meg N. Mészáros Júlia egyik tanulmányában: “A nagy művészi elhivatottsággal, gazdag fantáziával, páratlan színérzékkel és magas szintű szakmai igényességgel készült új üvegművek megőrzik és új eljárásokkal gazdagítják a klasszikus üvegfestészet lényeges tartalmi jegyeit és technikai megoldásait. E modern kompozíciók anyaga a színes és színtelen antik üveg, amelyet a művész ólmozással, schwarzlot vagy silbergleb festéssel, maratással, homokfúvással munkál meg. Harmonikus szín- és formavilág, a formai és színbeli feszültségeket finoman kiegyensúlyozó belső arányok, kontraposztokra szerkesztett ritmus, a fény- és színdinamika tudatos alkalmazása jellemzi művészetét.”
A lassan nyilvántartási nehézségeket okozó nagy-szabású együttesből – amelynek egy-egy kitűnő alkotása csak körülményesen megközelíthető magánházakban, esetleg zárt intézményekben lelhető meg – nehéz kiemelni néhány művet, ám most mégis három olyan munkára szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyek megítélésünk szerint Hefter üvegművészeti törekvéseinek eklatáns példái, esszenciális összefoglalói. A művész ez idáig legnagyobb vállalkozásaként alkothatta meg az 1990-es évek elején emelt győr-marcalvárosi Apor Vilmos római katolikus iskola Czigány Tamás által tervezett, nagyvonalúan elegáns, visszafogottan modern épületegyüttesének aula-kápolnája íves futású szentélyfalablakainak színes üvegdíszét, az Égi és földi találkozás című kompozíciót. Az 1995-ben elkészült színes ólmozott üvegmunka a szentélyfal felső részén végigfutó, nyolc darab, fekvő téglalap alakú, ötös osztású, kétoldalt egy-egy függőleges elemmel lezárt ablaksorának, és a téglalap alakúak alatt egy-egy függőleges, keskeny sávban megnyíló ablakkal kísért együttese. Az antiküveg-kompozíción az elvont színfoltok – torzított négyzet és háromszög alakzatok, a lebegő drapériákat, szárnyaló vitorlákat idéző formák között konkrét, figuratív motívumok is megjelennek – mint a nap és a hold, a hajó -, de a kissé megtört egyenesekkel, meghajló, ám mégis határozottan futó vonalakkal határolt üveglapmezőkből szerkesztett ablaksor természetesen egy nagyobb rendezőelvnek is alárendelt. Az évszakok váltakozásait sugalló évszak-színidézetek az ötös osztású ablakmezőkön végigfutó, hol kiszélesedő, hol szeszélyesen összeszűkülő, szabálytalan fehér sáv által összefogottak, amely sávot alulról a statikusabb földi, felülről a lebegő-aláereszkedő égi elemek szabdalják szét: a világos- és a sötétkék foltok áradásai, a vörösök és az okkerek fellobbanásai. Dinamikus, virtuális mozgások és megnyugvások, kavargások és kitisztulások ellenpontjaira szerkesztett a mű, amely a világosságok és az elsötétülések, a bizonyosságok és sejtelmességek szín- és fényjátékaival telíti a kupolával fedett, ünnepélyes atmoszférával áthatott kápolna-aula teret.
A Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájában – ahol mint említettük, Hefter László műhelyéhez kötődik a XIX. századi üvegablakok helyreállítása is – 1999-ben készítette el a torony alatti nyugati homlokzat főkapuja, a Rieger Tibor szobrászművész által készített bronzkapu, mögötti belső portál, a dongaboltozatos előcsarnok Áttörés című üvegablakát. Ez a hat négyzetméteres színes ólmozott üvegalkotás felső részén íves lezárású, alul és oldalain egyenes vonallal záródó ötosztású ablakmezőbe került. Miként a győri Apor-iskola alkotásán, itt is az égi és a földi találkozás a mű témája, de ezen az alkotáson a művész a két szférát, illetve a két szféra közötti kapcsolatot egynemű, elvont formarendbe szerkesztetten jelenítette meg. A kékek dominanciájára épített, az elsötétülések és kivilágosodások fokozataira hangolt mű ívesen futó vörös és narancs sávjai az áthatások, a váratlan megérkezések és beavatkozások érzetét hordozzák és közvetítik: a tiszta, világos, áttekinthető kompozíció elvonatkoztatott kifejezése tiszta jelbeszéd. A pannonhalmi mű egyúttal a történelmi-műemléki környezetbe helyezett új mű, az eltérő korok műalkotásainak együttes megszólaltatásának szép példája is egyben: a sötét, belső bazilikatérben, a rusztikus, súlyos elemekkel keretezett közegben a sejtelmes fényderengések és a könnyedén cikázó motívumok kompozíciója kontrasztokat teremtőn, de mégis harmonikusan olvad architektonikus környezeti elemeivel egységbe.
A harmadik, szubjektív megítélésünk szerint kiemelésre érdemes munka az ausztriai Halbturn ravatalozójában elhelyezett “…és megnyílik az ég” tíz négyzetméteres, 2001-ben kivitelezett üvegablak sor. Az ablakaival a temetőre tekintő földszintes épület nyolc, két részre osztott, hosszúkás, álló téglalap alakú ablakmezőben elhelyezett kompozíciósora – amely kiegészül a ravatalozó egyik rövidebb falán az oltár fölötti Krisztus király kompozícióval – mint a pannonhalmi mű is, a győri Apor iskola üvegablakaival rokon: itt is a földi és az égi világ, a való és a transzcendens kettőssége, találkozása, összeolvadása a mű központi problematikája. Halbturnban két határozott ív teremt kompozicionális hangsúlyt, illetve az a geometrikus ablakkeretjelzés a kiemelt jelentőségű motívum, amely az ablakok mindegyikének felső részén megjelenik. A sötétebb és a világosabb kékek és a fehérek derengéseibe a középső táblákon tör be az a széttöredezett, szabálytalan háromszög alakzatokból körvonalazódó, aláereszkedő narancsvörös nyaláb, amely az ívek nyugodt futását és az ablakkeret-motívumok higgadt ismétlődését is szétzilálja. Ravatalozóban, a földi élettől való búcsúzás terében vagyunk: Hefter László meditációra ösztönző, a lelki háborgások és megnyugvások, a bezárulások és kitárulkozások, a lezárulások és az újrakezdések termékeny műközegét tárja elénk.
Az oeuvre – amelynek jelentőségét számos elismerő díj mellett az 1997-ben elnyert Ferenczy Noémi-díj is fémjelzi – természetesen nem csupán e nagy munkákat öleli fel, hanem számos kabinet képet – keretbe foglalt üvegfestményt – is, amelyek később gyakran a monumentális méretben megvalósuló művek előtanulmányaivá válnak, de amelyek között számos szuverén, autonóm alkotás is fellelhető. És az életmű szerves alkotóelemeivé olvadt a közép- és felsőfokú tanintézményekben kifejtett művész-pedagógusi tevékenység, valamint az a szakmaéltető – a múltbéli történések kutatására és a jelenkori kísérletekre, a legújabb vívmányokra egyként figyelő – munkásság, amelyet e művész évtizedek óta lankadatlan lendülettel és lelkesedéssel végez. Hefter László a 2001-es Üveg az építészetben című konferencián tartott, az ólmozott üvegablak múltbéli és jelenkori történetét, szerepét elemző előadását a következő gondolatokkal zárta: “Az üveg építészeti felhasználása szinte korlátlan. A régi és a modern technológiák olyan lehetőségeket kínálnak, amelyek közül számtalan alkalmas művészeti felhasználásra. Az ólmozott üveg csak egy ezek közül, és természetesen nem mindenhol és mindenkor alkalmazható, de bizonyosan kibővíti azokat a lehetőségeket, amelyek egy építészeti teret bensőségessé, kulturáltabbá és ezáltal emberibbé tehetnek.” E tételek érvényességét tanúsítják a művész autonóm, az építészeti funkcióval, a belső terek atmoszférájával harmonikusan összehangolt, az elvonatkoztatások és a konkrét hivatkozások érzékeny határmezsgyéjén egyensúlyozó, a jelentéskörök és a dekorativitás ambivalenciáiban, érzékeny kettősségeiben villódzó, a sejtelmességek szépségeibe burkolózó kompozíciói.