Hefter László a művész a régi Mesterektől csak munkáikat tanulmányozva tanulhatott, ezért iskolát szervezett, hogy az utódoknak jusson Mester.

– Rengeteg patinás ablakon dolgozott. Mi bennük a „Hefter”?

– Nehéz kérdés, nem nagyon tudom meghatározni. Az új munkáim, a szabad és végtelen variációjú forma, és az üveg sajátosságaiból,  élményeimből  kialakuló,  kezdeményezések, vagy titkok megfejtésére tett kisérletek. Új érzések, amiket meg akarok osztani. A tartalom a nézőben születik, és az sokszor nekem is meglepetés.

 A restaurálás, a nemzeti kincsek megóvását megmentését jelenti. Alapvető az eredeti anyagok, kézjegyek, és annak a szellemi és mesterségbeli hagyatéknak őrzése a jövő számára, ami az alkotok éltének egyik legfontosabb  értéke és értelme volt. Fontos, hogy a saját beavatkozásom ne legyen kirívó, ne befolyásolja az eredeti formai és tartalmi egységet, és az alkotó Mester teljesítményét.

Talán ez benne a Hefter.

Minden restaurátori munka előzetes felméréssel, kutatással, és azt követő dokumentációs anyag elkészítésével kezdődik. Ilyenkor sok minden kiderül, az eredeti készítés módjáról, anyaghasználatról, még az is, hogy a Mester jobbkezes volt vagy balkezes. 100-150 éves ablakokról van szó. Alapvető az eredeti anyagok, kézjegyek, tisztelete és megőrzése. A sérült, vagy már restaurált részek, eredetitől való megkülönböztetése, szakmai kérdés. Mindig vannak árulkodó jelek, amelyekből ezek felismerhetők.

A diszüveg ablakok egyrésze ma már nemzeti kincs, a múlt tanulsága, kiindulópontként segítség lehet az új művek létrehozásánál. 

A restaurálásnál előfordult például az Albertkázmérpusztatai templom egyik ablakánál, hogy csak részben lehet megállapítani, hogy mi volt ott valójában. Fel kellett kutatnom Európa-szerte a Német Mester munkáit, az 1890-es évekből. A hasonlóságokból, és a megmaradt töredékekből egy egységes képet rekonstruáltam, figyelembe véve az ábrázolt történet biblikus hátterét, és jelrendszerét.

– Más téma: Győr egyik jelképe a szódásüveg-díszkút. Ön amúgy szereti a fröccsöt és a szódát?

– Szeretem. A egyik győri bornapon eredeti szódásüvegből jött a szóda, sokkal jobb volt úgy a fröccs!

– Viszont a Pannonhalmi Üvegművészeti galériájában van egy vitrin, tele régi, színes, szódásüvegekkel. Ezekről mintázta a díszkutat?

– Arányaiban igen, igazodva, a legismertebb szódásüveg formához. Inspiráció volt számomra Jedlik Ányos idejét felidézve, hogy egy szódát készítő Mesterhez kötődő szódás üveg annak idején milyen igényesen, a Mesterre és a tisztes iparra jellemzően készült.

– Ezt a gyűjteményét már húsz éve, a Bajcsy Zsilinszky utcai lakásán is láttam, ma pedig a Hefter galériában ülünk. Tudom, hogy akkor választotta otthonául Pannonhalmát

amikor a monostor ablakinak restaurálásán dolgozott. De hát ettől választhatta volna Budát, a győri belvárost, és még sok helyet, ahol restaurált, miért Pannonhalma mellett döntött? 

– Kétlaki vagyok. Két otthonom van, egy Győri a műtermemmel, és a Pannonhalmi Hefter galéria. A galéria, a magyar és a nemzetközi üvegművészeti kiállításokkal, a kultúra otthona is, amit szeretek megosztani mindazokkal, akik hozzánk látogatnak.

Nyolc éven keresztül dolgoztam a Pannohalmi Főapátságban, a színes üvegablakok restaurálásán. 1997-ben, vásároltuk meg ezt a telket, ahol most vagyunk. Akkor ez egy szántóföld volt. Megfogott a környezet, az arborétum szomszédsága, és az a kulturális szellemi kisugárzás, ami ezt a helyet a világörökség részévé tette.

– Ma itt egy rendezett parkban egy közel 300m2-es épületben, Magyarország egyetlen üvegművészeti galériája működik, kiállításokkal. kulturális rendezvényekkel, különleges élményt kínálva. Mennyi látogatójuk van?

– Tavaly körülbelül 4000-en látogattak hozzánk, egyénileg vagy csoportosan itthonról és külföldről.

Egyike volt azon fiatal művészeknek- akkori feleségével együtt – akinek műtermes lakást utaltak ki hetvenhatban. Ahhoz, hogy most itt tarthasson, kellett ez a lendület?

– Mindenképpen kellett. Tettem a dolgom belső késztetésem és lehetőségeim szerint, és alakult. Egy bőrönddel érkeztem Győrbe, pesti albérletből, s a bőröndben is főleg üveg volt.

– Viszont akkor még kővel, műkővel, fémmel dolgozott, később lett igazán és elsősorban üvegművész. 

– Győrben, az akkori feladatokhoz, igazodva, és a győri művésztelepekhez kapcsolódva sokféle anyaggal dolgoztam. Azért közben mindig voltak üvegmunkáim, saját élmenyeim kifejezésére. 

Középiskolás koromban, a nyári szünetekben, diák munkán, egy olyan helyen dolgoztam, ahol üvegművesek, gázláng fölött melegen hajlítva, színes neoncsöveket készítettek. Megtetszett az üveg sajátossága és alakíthatósága, ezért kitanultam a szakmát és emellett tudatosan készültem az Iparművészeti főiskolára. 

– Győrbe került, itt végezte negyven éve az első restaurálást egy Széchenyi téri sarokházban. Honnan tudta magáról a műemlékfelügyelőség, hogy ért a régi üvegablakok restaurálásához?

– Csak gondolta, mert üvegművész voltam. Az üvegszakon volt üvegfestői kurzusunk, és az egyik tanárunk üvegablak terveinek kivitelezésében is segédkeztem. A diplomamunkám is üvegablak volt. Ez adott némi önbizalmat, hogy elvállaljam a munkát. Az üvegrestaurátori gyakorlatot a régi mesterek munkáinak tanulmányozásával, másolatok készítésével, a régi technológiák megismerését saját lehetőségeimhez igazítva fejlesztettem. 

– A nyolcvanas évek közepétől már a legrangosabb megbízásokat kapta, építészethez kötődő új munkák, és restaurálás vonatkozásában is. Azért szervezett maga köré iskolát, mert önnek nem volt mestere?

– Sok volt a munkám, szükségem volt segítségre. Negyven – ötven éves kihagyás után nyílt lehetőség a régi üvegablakok helyreállítására. 1978 óta 40 éven keresztül vezettem a győri képzőművész szakkört. Ott találtam először olyan tanítványokat, akik megtanulták tőlem műhelyembe dolgozva, az üvegműves szakmát. Egy hatékonyabb, iskolai keretekben történő oktatást Kovács Margit kézműves iskola lelkes tanárai segítségével sikerült elérni 1993-ban, egyedüliként az országban.12 évig tanítottam. a szakmát. A műhelyemből, a képzőművészeti szakkörből és a Kovács Margit iskolából kikerülő tanítványaim közül „tizenketten” választották az üvegművész pályát. 

– Említette, hogy diákként dolgoznia kellett. Elárulhatjuk itt, hogy állami gondozott gyerek volt, ugye?

– Igen, négy éves koromtól családi okok miatt nevelő otthonokban nőtem fel és végeztem az iskoláimat, az ország különböző helyein. Tanáraim és a társaim voltak a családom, örömökben és megpróbáltatásokban. Sokukkal ma is testvéri kapcsolatban vagyok. 

– Már csak egy kérdés. Én havonta eltörök egy poharat. Ön is eltör egy plasztikát?  

– Kettő is emlékezetes. Az elsőnél kicsit indulatosabb voltam a kelletnél, és az egyik munkám nagyon nem tetszett, és véletlenül kiesett a kezemből. A másik pedig a napokban történt, egy munkámban egy olyan rész törtem el, amit már rég ki akartam cserélni.

 

Névjegy:

Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész, restaurátorművész. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. A teljesség igénye nélkül, az Apor iskola, a Szent Anna Otthon, a győri Ítélő tábla üvegablak sorai, a temetői Lélek kapu, a Szódásüveg diszkút, ugyan úgy részesei munkásságának, mint az Országházban, a Mátyás Templomban, a Magyar Nemzeti Bankban, a szegedi Dómban és a győri Bazilikában végzett restaurátori munkái és oktatói tevékenysége. A Hefter üvegművészeti galéria alapítója, és tulajdonosa, amit fiával Hefter Brúnó üvegművésszel vezet.